A Ceaușescu-diktatúra egyik (legalábbis a magyarok számára) legismertebb cselekedete a székelyföldi Bözödújfalu teljesen értelmetlen elpusztítása volt, melynek során árvédelmi munkálatokra hivatkozva teljesen megsemmisítettek egy falut és annak közösségét. Az egykor kitelepítésre kényszerített magyarok megnyilatkozásaiból, illetve archív felvételekből fény derül az intézkedés megszervezésének és levezénylésének folyamatára, amely végül tragikus eredménnyel járt az ottani magyarságra nézve.
A kiköltöztetett emberek elvesztettek egy darabka szülőföldet, elvesztették a gyökereiket, a temetőben nyugvó őseiket, súlyosan csorbult az identitásuk, és sajnos olyan ember is volt, aki nem tudta elviselni a kitelepítést, és szó szerint belehalt. Kísérteties képek mesélnek a víz alá került faluról, és a visszaemlékezők még évtizedek múltán is csak nehezen tudnak beszélni a fájó sebekről, a romba dőlt életekről, a kitépett gyökerekről. Katartikus erejű dokumentumfilmet láthat az érdeklődő az esztelen falurombolásról, az egyszerű emberek megnyomorításáról, és bárki könnyen átérezheti azoknak a traumáját, akiket a szülőfalujuk otthagyására kényszerítettek. A film minden egyes képkockája megérinti a néző lelkét, a már idős emberek némelyike sírva panaszolja a magányát, a gyökértelenné válását.
Szomorú mementó ez a történet, amelyet szerintem mindenkinek érdemes megnéznie, pontos képet kaphatunk belőle arról, hogy mit jelent a szülőfalu, egy ház, a kert, a szomszédok, milyen kapaszkodókat jelenthetnek ezek a tényezők az identitás számára. Sokat lehet tanulni ebből a filmből a szülőföld szeretetéről, az emberi közösségek megtartó erejéről, de arról is, milyen tettekre képes az emberi elvetemültség.
