Kissé elképzelhetetlen ez az Észak és Dél közötti szövetség, de gondolati síkon jó koncepció. A sorozat is szépen megmutatja, hogy az ellenségekből is lehetnek barátok, hiszen ami igazán számít, az az ember maga. Persze az eszmék és ideológiák és a beléjük vetett hit sokat formál egy emberen, de ha ezen túlnézünk, akkor minden cselekmény az egyén személyiségére építkezik. Bár a sorozat vége nem happy end, de ezt szerintem nem is lehetett volna másként lezárni, így volt jó, ahogy megcsinálták.