Meglehetősen szokatlan (belga–olasz) koprodukcióban készült ez az alapötletét tekintve jó, de gyenge megvalósítású horrorfilm. A kezdés kissé vontatott és széteső, de ezt valamelyest ellensúlyozza – legalábbis férfi szemszögből nézve – a történetet átszövő buja erotika. A néző számára talán lassan áll össze a kép, hogy miről is fog szólni a film, de egy idő után felfoghatóvá válik a sztori erős szimbolikája.
A kastélyba érkező látogatók ugyanis a hét főbűnt testesítik meg, és a bűnüknek megfelelő halálnemben részesülnek. Természetesen a háttérből mindent a Sátán irányít (az egyébként Paudits Bélára emlékeztető – majdnem azt írtam, hogy hajazó, de ez ebben az esetben valószínűleg gonoszul hatna – Daniel Emilfork groteszk, de azért hátborzongató alakításában), és segítője többek között a succubust játszó Erika Blanc. Talán az ő feladata volt a legnehezebb a színészek közül – akik azért nem éppen az európai színészelitből kerültek ki, hogy finoman fogalmazzunk, bár tegyük hozzá, hogy az eléjük állított feladat sem volt nehezen teljesíthető –, ugyanis két különböző személyiséget kellett megmutatnia: az egyik a csábító szépség, a másik a rontást hozó és taszító külsejű démon.
Mindenesetre az ő figurája a legizgalmasabb a filmben, és ő az, aki nagyrészt előre mozdítja a cselekményt. A többi alak inkább egysíkúnak és kidolgozatlannak mondható, noha a báró vagy az inas is meglehetősen nyomasztó és félelmetes légkört áraszt maga körül. Érdekes lehetett volna még a pap szerepe, hiszen a succubus őt is próbálja elcsábítani, illetve különösen fontos az, hogyan próbálja megmenteni az utastársai életét/lelkét. Azonban valahogyan ez az egész szál is gyengécske marad, és az egész film megmarad a B kategóriában. Kár, mert jó ötlet volt a hét főbűnre építeni a történetet, még azt sem mondhatjuk, hogy teljesen csavar nélküli a film, de valamiért mégsem mozgatott meg bennem semmit.
