David Cronenberg öröksége!

2023.05.13 15:46 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 394x

2

Brandon Cronenberg már-már túlszárnyalja az édesapját.

Pedig David Cronenbergnek nehéz az öröksége.

Egy ennyire kultikus rendező sarjának lenni egyszerre lehet hatalmas kiváltság és mélysötét átok.

Ekkora „véres” hátszéllel talán könnyebben jut lehetőségekhez, ugyanakkor nehezen kerülhető el az összehasonlítás, pláne, ha azt nézzük, hogy Brandon stílusa számos helyen megidézi a fura apuka rémisztő vízióit.

Ennek ellenére már többször bizonyította, hogy képes a saját lábán megállni, a Gyilkos tudat például egy érdekes, és remek darab lett, most pedig az Végtelen víztükörlal folytathatta tovább az önállósodást, és menetelést a Halhatatlan Horror Rendezők Éjsötét Csarnokába.

Lássuk, mi a sztori!

James (Alexander Skarsgard) a párjával egy Li Tolqua nevű (persze nem valóságos) üdülőhelyen nyaral, ahol megismerkednek egy párral, akikkel együtt elmennek kirúgni a hámból.

Éjszaka azonban történik egy szörnyű baleset, ami fenekestől felforgatja hősünk életét.

A történet gerince faék egyszerűségű, a felvezetés pont ideális, megismerjük Jamest, az épp kőkemény alkotói válságban szenvedő írót.

A férfi inspirációt szeretne új könyvéhez, de egyáltalán nem biztos magában, pénze persze nincs, de mivel beházasodott egy gazdag családba, így ezzel nem különösebben kell törődnie.

A frissen megismert pár egyértelműen kedvesnek tűnik, noha a nő, Gabi (Mia Goth) nem rejti véka alá a furcsa vonzalmát James felé.

Amint megtörténik a tragédia, viszont teljesen új irányt vesz a film, bekúszik egy misztikusabb, kicsit sci-fi orientáltabb szál, de nem kell semmi futurisztikusra gondolni, Cronenberg megtartja a földhözragadtabb, realistább köntöst, már amennyire egy ilyen brutális sztorit annak lehet nevezni.

A lényeg a szegény-gazdag ellentét, a társadalmi rétegek közti különbség ábrázolása, amolyan igazi Cronenbergesen.

A téma egyáltalán nem új keletű, az elmúlt években rengetegen járták körbe számtalan aspektusból, de a drámai, netán thrilleres nézőpontok után mindenképp érdekes volt egy ilyen futurisztikus, rémálomszerű, horrorba hajló agymenést is megélni.

Az első igazán remek húzás a helyszín, Li Tolqua, mely úgy néz ki, mintha egy dél-amerikai tengerparti kisváros és egy posztszovjet település keveréke lenne.

Sajátos törvényei és gazdasági helyzete miatt ideális hely a tehetősek számára, akik, miután felfedezték azokat a bizonyos hátsó, és nem igazán legális kiskapukat, maximálisan kiaknázzák a lehetőségeiket.

Játszótérnek használják a szigetet, ahol teljesen kiélhetik elfojtott vágyaikat és szinte kontroll nélkül cselekedhetnek.

Egy olyan hedonista lázálomba fordul át a cselekmény, ahol az erőszak és a szodómia szinte már a kéz a kézben járnak.

Az élvezetek, perverziók hajszolása már-már az elállatiasodott, dekadens borzalmak határát súrolja, miközben a pszichedelikus látomásokban összemosódik a valóság és a képzelet.

Cronenberg érdekes kérdéseknek ágyaz meg, ám nem mindegyikből sikerül konklúziót levonni, emiatt az utolsó harmadra kissé elfárad és ellaposodik a film.

A társadalomkritikája is elsősorban a harsányságából fakad, s noha mögöttes tartalomban sincs hiány, túl sok újdonságot mégsem lehet benne ezen a téren felfedezni.

A színészek jól teljesítenek, főleg Alexander Skarsgard és Mia Goth emelkednek ki. Előbbi, ha kell, megszeppenve kuporog, hogy aztán a következő pillanatban dühtől forrongva törjön ki belőle a vadállat, míg ez utóbbi igazi femme fatale a maga dermesztő megmozdulásaival és mégis erotikus és szexi kisugárzásával.

Brandon Cronenberg jó úton jár abban, hogy ne elsősorban David fiaként hivatkozzunk rá.

Olyan igazi mesterművet még nem sikerült alkotnia, de a Gyilkos tudat után az Végtelen víztükör is egy remek alkotás, melyben tisztán kirajzolódnak mind a vizuális, mint a tartalmi stílusjegyei a rendezőnek.

A sztori rendesen visz magával és Brandon Cronenberg most sem fogta vissza magát, ami kifejezetten jót tesz az összképnek.

A mélyebb társadalmi üzenet, noha nem világít rá semmi olyasmire, amit ne láttunk volna korábban, de filmként van annyira erős és hatásos élmény, hogy érdemes legyen elmerülni ebben a bizarr rémálomban, már persze, ha bírja az agyunk, és a gyomrunk.

Kedvenc fotelemből nagyon élveztem.