Guillermo del Toro 2025-ös Frankenstein-adaptációja egyszerre tiszteletadás Mary Shelley klasszikusának és egy nagyon személyes, érzelmes újraértelmezés. A film egészét áthatja a rendező sajátos gótikus-romantikus világa: a sötéten fenséges díszletek, a szinte festményszerű képek és a groteszk szépség keresése már az első percektől meghatározza az élményt. Del Toro nem egy horrorfilmet akart készíteni, hanem egy tragikus drámát az alkotóról és a teremtményről — és ebben a törekvésben hol elsöprő sikerrel jár, hol viszont túlságosan is elmerül a melodrámai hangsúlyokban. A film legnagyobb erőssége egyértelműen Jacob Elordi alakítása, aki a Teremtményt nem torz szörnyként, hanem gyermeki érzékenységgel és intellektuális éhséggel bíró, összetett lényként jeleníti meg.
Az ő játékában végig ott vibrál a fájdalom, a kíváncsiság és a kirekesztettség dühös szomorúsága. Ez a szerep sokkal közelebb áll az eredeti regényhez, mint a legtöbb korábbi filmadaptáció, és Elordi átütő jelenléte miatt a történet érzelmi súlypontja szinte teljesen ráhelyeződik. Oscar Isaac Victor Frankensteinként a megszállott tudós szikár energiáját hozza: egy olyan férfit látunk, akinek tehetsége és ambíciója végül felőrlik saját emberi oldalát. Isaac játékában a karakter nem egyszerűen őrült, hanem tragikusan önpusztító — ugyanakkor a film néha túlságosan leegyszerűsíti a motivációit, mintha csak két véglet között mozogna: bűntudat és fanatizmus.
Del Toro itt kevésbé engedi kibontani a figura mélyebb erkölcsi dilemmáit. Mia Goth Elizabeth szerepében kiszámítottan törékeny és titokzatos jelenléttel van jelen, bár a forgatókönyv kevesebb teret ad neki, mint amennyit a színésznő képességei indokolnának. Christoph Waltz kisebb, de annál markánsabb mellékszerepben jelenik meg, és a film minden pillanatban kihasználja karakterének ambivalenciáját. A látványvilág egyszerűen lenyűgöző: del Toro filmje szinte minden képkockájában olyan, mint egy festmény, tele apró részletekkel, amelyek a bőr alá kúsznak. A gondosan megkomponált fények, a hideg, csontszínű labor, a jégtájak monumentális elszigeteltsége mind azt szolgálják, hogy a néző ne csak figyelje, hanem átélje a világ sivárságát. A zene is jelentős szerepet kap: a visszafogott, mégis drámai dallamok tovább erősítik a film tragikus hangvételét. A film hibái leginkább a történetmesélésben mutatkoznak meg. A hosszú játékidő néha túlcsordul, mintha del Toro nem mert volna elhagyni bizonyos jeleneteket, amelyek inkább lassítják, mint mélyítik a cselekményt. Emellett bár a film határozottan érzelmes megközelítést választ, néha átbillen a túlzott pátoszba, és elveszíti a történet tudományos-etikai mélységét, amely Shelley regényének egyik alappillére volt. Így a klasszikus filozófiai kérdések — mi a felelőssége a teremtőnek, mit jelent embernek lenni — háttérbe szorulnak a családi dráma hangsúlyai mögött. Ennek ellenére a Frankenstein egy erős, emlékezetes és vizuálisan lenyűgöző film, amely ugyan nem minden ízében hű a regény szigorúbb mondanivalójához, de érzelmi és esztétikai élményként kiemelkedő. Del Toro ismét bebizonyítja, hogy milyen érzékenyen képes a szörnyetegekhez nyúlni: a történet legnagyobb tragédiája végül nem az, hogy a teremtő szörnyet hoz létre, hanem hogy képtelen felismerni: a szörnyben több emberi ragyogás van, mint benne magában.
78 Frankenstein (2025)
dráma | fantasy | horror | sci-fi
Dr. Pretoriousnak fel kell kutatnia Frankenstein szörnyét, akiről azt hiszik, hogy negyven évvel ezelőtt egy tűzben meghalt, hogy folytatni tudja Dr. Frankenstein kísérleteit. több»
Szereplők: Christoph Waltz, Oscar Isaac, Charles Dance, Nikolaj Lie Kaas, Mia Goth
