Guillermo del Toro Frankensteinje messze elkerüli a varratokkal és csavarokkal díszített, olcsó horrorkliséket. Ez a film nem egy bestiáról szól, hanem egy "tabula rasa" lélekről: egy elhagyatott gyermekről, akit a felnőtt világ kegyetlensége foszt meg a szépségétől. Jacob Elordi (a Teremtmény) alakítása nem pusztán színészet, hanem egy tudatosan felépített, fizikai nyelvezet. A Butoh (a japán "sötétség tánca") avantgárd mozdulataival Elordi egy olyan sebezhető, mégis monumentális figurát teremtett, aki lassan, groteszk szépséggel fedezi fel a létezést – a kutyaszerű kúszástól az esztétikum iránti rajongásig.
A film legfájdalmasabb paradoxona a két férfi kontrasztja. Míg a Teremtmény a szenvedés útján is fejlődik, addig teremtője, Victor Frankenstein (Oscar Isaac) a nárcisztikus gőg spirálján zuhan lefelé. Victor nem zseni, hanem egy tékozló apa patetikus karikatúrája, aki Istent játszva a tudomány szándékos árvaságába taszítja gyermekét. A Teremtmény nem szörnyeteg; ő az emberség pozitívuma, aki még a természetben is meglátja a szépet, miközben alkotója érzelemmentesen válogat az akasztott holttestek között, mintha azok filléres kacatholmik lennének.
A történet morális iránytűje Lady Elizabeth (Mia Goth), a felvilágosult, gótikus szellemű nő, aki felismeri a Teremtmény méltóságát. Del Toro radikálisan eltér a regénytől: Elizabeth romantikus vonzalma a lény iránt azt üzeni, hogy a szeretet a válasz a teremtő felelőtlenségére. A film vizuális világa hibátlan allegória: a meseszerű, gótikus külső rejti el a sci-fi magot, a tudomány és a metafizika metszéspontját.
Guillermo del Toro Frankenstein-víziója nem egy film. Ez egy gyónás, egy gótikus mise és egy kegyetlen anatómiai lecke egyszerre. Míg a világ évtizedekig a csavarokkal díszített, hörgő szörnyeteg képét rágta, addig Del Toro visszanyúlt a gyökerekhez: Mary Shelley etikai dilemmájához, de egy olyan poszthumán mélységgel, ami a modern néző gerincén is végigfut.
Amikor Jacob Elordi Teremtménye megjelenik a vásznon, nem egy botladozó tetemet látunk. Amit Del Toro és Elordi létrehozott, az a fizikai nyelvezet diadala. A színész a Butoh nevű japán táncformát hívta segítségül, ami nem más, mint a „sötétség tánca”. Ez az avantgárd stílus a belső fájdalmat, a születést és az elmúlást lassan groteszk, de mégis hipnotikus mozgássá alakítja.
Victor nem egy őrült tudós a labor mélyén; ő az a nárcisztikus elit, aki istenkomplexusában elfelejti, hogy a teremtés nem végződik a szikra fellobbanásával. Ez nem csupán egy adaptáció, hanem egy vallomás a generációs bántalmazásról és a felelősségről. Del Toro kegyetlen tükröt tart elénk: az igazi horror nem a testeken lévő varratokban, hanem a gyarló emberi lélekben lakozik. Victor megteremtette az életet, de valójában csak egy halott problémát varrt össze, akinek a tekintetében élénkebben ragyog a lélek, mint a sajátjában.
Frankenstein esszenciája nem az, hogyan gyújtunk tüzet a sötétségben, hanem az, hogy ott maradunk-e mellette, amikor elindul a pusztítás. Victor Frankenstein bukása nem a halála, hanem az önismereti spirálja, amin végül rájön: ő volt a Bestia mindvégig. Del Toro filmje egy gyönyörű, fájdalmas tükör, amit a modern ember elé tart.
Creepy Woods
77 Frankenstein (2025)
dráma | fantasy | horror | sci-fi
Dr. Pretoriousnak fel kell kutatnia Frankenstein szörnyét, akiről azt hiszik, hogy negyven évvel ezelőtt egy tűzben meghalt, hogy folytatni tudja Dr. Frankenstein kísérleteit. több»
Szereplők: Christoph Waltz, Oscar Isaac, Charles Dance, Jacob Elordi, Nikolaj Lie Kaas
