![]()
Nekifutottam ennek a filmnek, mert sokan ajánlották, de nagy csalódást okozott. A 90 százaléka ugyanis dögunalmas, a vége meg teljesen zavaros, bevallom, egy kukkot sem értettem abból, hogy végül is ki a tettes.
A központi karakter Chris Raven (Chris Pratt), egy sikeres zsaru valamikor a jövőben. Egy nap azonban megvádolják azzal, hogy megölte a feleségét. A mesterséges intelligencia vizsgálja ki az ügyet, Chris pedig egy székhez kötözve várja a vizsgálatot és az ítéletet. A vizsgáló egy AI bíró (Rebecca Ferguson), aki másfél órára minden anyagot biztosít ahhoz, hogy Chris bizonyítsa ártatlanságát. A film túlnyomó része egy nyomozást mutat be, mely tényleg dögunalmas. Aztán egyszer csak az utolsó 20 percben beindulnak az események: kiderül, hogy sáros Chris egyik barátja, sőt rendőrtársa is, Diallo (Kali Reis). De ezen a ponton már nagyon nehezen követhető az egész.
![]()
A lényeg, hogy Chris végül tisztázza magát, megmenekül a kamasz lánya (akit valamiért magával hurcol túszként a barát), és valahogy kiderül, hogy az igazi tettes felesége megölésében egykori társa, Diallo hadnagy. De hogy miért, arra sajnos nem sikerült rájönnöm. Bár igaz, közben bealudtam a film körülbelül kétharmadánál pár percre (lehet, hogy volt az 10 is). Talán ezért nem áll össze a kép. Mindenesetre nagyon gyenge az egész produkció, tele rengeteg üresjárattal, unalmas, felesleges jelenettel és egy teljesen zavaros zárással. Nálam mindez csak két csillagot ér.
Ha vittek volna bele valami egyediséget, stílust, izgalmat és egy logikus, kidolgozott befejezést, illetve emlékezetes alakításokat, ki tudja, talán lehetett volna 3 csillag is. Amelyik filmben mindez megvan, és amelyik filmre emlékeztet a Mesterséges kegyelem, az a 2002-es Különvélemény, Tom Cruise főszereplésével. Az a film 5 csillagos és az egyik kedvencem régóta. Persze azt Seven Sipelberg rendezte, nem ugyanaz a kategória. Összegezve tehát a Mesterséges kegyelem gyenge kísérlet egy izgalmas és fordulatos scifi-akció-thrillerre, de mindvégig megmarad B-kategóriában. Az egyetlen értékelhető dolog benne az a felvetés, hogy egyszer a jövőben talán tényleg ilyen módon fog működni az igazságszolgáltatás. Hideg logika mentén egy AI robot-programmal. Ezen el lehet gondolkodni.
76 Mesterséges kegyelem (2026)
akció | dráma | krimi | sci-fi | thriller
A nem túl távoli jövőben járunk, amikor az igazságszolgáltatást a mesterséges intelligencia vette kézbe, egy mindent felügyelő rendszer, amely egyszerre rendőr, bíró és... több»
Szereplők: Chris Pratt, Rebecca Ferguson, Annabelle Wallis, Kali Reis, Rafi Gavron

