Spoiler:
A filmet én úgy értelmeztem, hogy az utolsó időkben élő emberek egy része (szektások) az ördög seregeinek és magának az eljövendő ördögnek időközönként emberáldozatokkal szolgálnak, hogy így biztosítsák az ördög eljövetelét és kielégítsék a már megjelenő, felszínre jutott sereget. A főszereplőnek a szerepe, ennek a negatív erőnek a létrehozása (elsőre tudatán kívül), és az anyaság magára vállalása. Akik tudnak beszélni, mint az autós (jó emberek, angyalok követei), talán ezeknek az erőknek a megszüntetésén dolgoznak.
Spoiler: A filmet én úgy értelmeztem, hogy az utolsó időkben élő emberek egy része (szektások) az ördög seregeinek és magának az eljövendő ördögnek időközönként emberáldozatokkal szolgálnak, hogy így biztosítsák az ördög eljövetelét és kielégítsék a már megjelenő, felszínre jutott sereget. A főszereplőnek a szerepe, ennek a negatív erőnek a létrehozása (elsőre tudatán kívül), és az anyaság magára vállalása. Akik tudnak beszélni, mint az autós (jó emberek, angyalok követei), talán ezeknek az erőknek a megszüntetésén dolgoznak.