Azért az is egyfajta kihívás, hogy egy alapvetően mozgalmas témát és egy akciófilmes kivitelezést ennyire unalmasan készítsen el egy rendező. Rodolphe Laugának ez sikerült. Pedig az Ad Vitam nem lenne rossz témájú film, hiszen a francia terrorelhárítás (GIGN) tagjainak életével foglalkozik. A férfi karakter beleszeret a kommandós egység női tagjába, és közös életbe kezdenek együtt. Közben azonban Franck (Guillaume Canet) egy bevetésen hibázik, ami miatt meghal egy társa. A vezetőség kirúgja válaszul, ám közben belekeveredik egy nemzetközi kémügybe. A rendezés végtelenül lapos, a főszereplők játéka pedig teljesen jellegtelen. A végeredmény egy unalmas és gyenge akciófilm, mely közben egy romantikus sztorit is megpróbál tálalni, de igazából egyik stílusban sem élvezetes az egész. Értékelésem maximum 2 csillag lehet, mert megtekintve már körülbelül a közepétől mással kezdtem foglalkozni, ami nagyon nagy problémát jelez, és tipikusan a 2 csillagos filmeket jellemzi nálam. Csak azoknak ajánlanám, aki már nagyon nem tud mit kezdeni magával.