Sajnos, én nagyon előítéletes vagyok, és mivel a német filmek nem tartoznak a kedvenceim közé, így „jobb híján” kezdtem el nézni.
És már az első rész után jött a meglepetés, mert a nézés közbeni telefonnyomkodást abbahagytam, és ahogy haladtunk előre az epizódokkal, úgy ragadott magával a sztori.
A sorozat alapja, egy stresszkezelési – mindfulness – tanfolyam, ami teljesen valósághű, és mindazon nézők, aki ilyen dolgokra befogadóak, azokban azonnali késztetést ébreszt, hogy ezt a tudást el kell sajátítani és meg kell tapasztalni. (Legalábbis belőlem, aki eddig erről nem is hallottam, ezt váltotta ki.)
A történet egyedi módon ötvözi a bűnügyi drámát és a fekete humort, miközben bemutatja a főszereplő belső vívódását, ahogy próbál úrrá lenni a káoszon.
Összességében élvezetes, pörgős, vicces, elgondolkodtató, és fenntartja az érdeklődést.
Egy epizód mindössze 30 perces, így a 8 rész egyhuzamban ledarálható.
Sajnos, én nagyon előítéletes vagyok, és mivel a német filmek nem tartoznak a kedvenceim közé, így „jobb híján” kezdtem el nézni. És már az első rész után jött a meglepetés, mert a nézés közbeni telefonnyomkodást abbahagytam, és ahogy haladtunk előre az epizódokkal, úgy ragadott magával a sztori. A sorozat alapja, egy stresszkezelési – mindfulness – tanfolyam, ami teljesen valósághű, és mindazon nézők, aki ilyen dolgokra befogadóak, azokban azonnali késztetést ébreszt, hogy ezt a tudást el kell sajátítani és meg kell tapasztalni. (Legalábbis belőlem, aki eddig erről nem is hallottam, ezt váltotta ki.) A történet egyedi módon ötvözi a bűnügyi drámát és a fekete humort, miközben bemutatja a főszereplő belső vívódását, ahogy próbál úrrá lenni a káoszon. Összességében élvezetes, pörgős, vicces, elgondolkodtató, és fenntartja az érdeklődést. Egy epizód mindössze 30 perces, így a 8 rész egyhuzamban ledarálható.