Zambiai filmet ritkán lát az ember, az afrikai rendezőnő, Rungano Nyoni egy nagyon érdekes, társadalmi és kulturális kérdéseket boncolgató mozit tett le a HBO asztalára. Családi drámája, humora és a furcsa hangulata meglepően befogadhatóvá teszi a filmet. Bár a Gyöngytyúk tempója kissé ingadozó és narratívája sem szokványos, az erős alakítások és a félig idegen kultúra megértése számomra elég érdekességet hordozott. Ugyanakkor, a történet elvár egy bizonyos szintű nyitottságot, és bátorságot, hogy egy kimondottan horribilis trauma történetet befogadjuk.
A filmünk első jelenetében, Shula egy retró kosztüm partiból vezet haza, amikor az út szélén, egy kupleraj és egy vallási sarlatán posztere között megpillantja halott nagybátyját. Rezignált, visszafogott reakciója és vicces ruhája elsőre a Fargora emlékeztetett. Bár akadnak viccesnek ható pillanatok, a film ezekkel a szomorú, tragikus hangulatát próbálja lazítani. De nem a nagybácsi halálán kell rosszul érezni magunkat, hamar kiderül, hogy egy iszákos, agresszív bántalmazó volt. Ám a zambiai kisközösség a halottaira csak pozitívan emlékezhet. Mindenfélét hiba vagy múltbeli kihágás szinte azonnal a szőnyeg alá van seperve a patriarchális társadalmi berendezkedés miatt.
A film pont ezért érdekes, mert minden főbb szereplője nő, és történetét szinte kizárólag a család női tagjan keresztül mutatja be. A rendezés nem tanítani akar, nem erőlködik egy üzenetet arcunkba olvasni, inkább csak megfigyelőként hat. A rendszer fenntartásában mindkét nem szerepet vállal, megváltoztatására tett kísérlet szinte azonnali kiközösítést von maga után. A tradíciótól eltávolodás egyszerűen elképzelhetetlen egy olyan világban, ahol a család a minden (olyanannyira, hogy az elhunyt házában csak térden csúszva lehet közlekedni). A főszereplőnk szép lassan tárja fel a halott életének nem túl szép pillanatait, és vele párhuzamosan a film is felteszi a kérdést, hogy meddig megy el a családon belüli tolerancia. Bár egy számunkra idegennek ható, afrikai kultúrát láttat a cselekmény, sajnos nem nehéz párhuzamot találni a saját kultúr környezetünkben is hasonló magatartásra.
Egy szomorú kép ez, melyet a címben megjelenő Gyöngytyúk reprezentál. A madár egyetlen szerepe a többi állat riasztása veszély esetén, de mi értelme a rendszernek, ha a többi állat felé sem néz? A film a többnapos tor idején játszódik, látványvilág oldalról nem kimagasló, inkább elgondolkodtató képeket sorakoztat fel a társadalmi működésről. Legyen szó a közös énekkel elnyomott traumától, egy nőket lekicsinylő, de lányaitól pénzt kunyeráló apán át, egy hihetetlen bizarr ítélet-hirdetésig a halott ingóságainak sorsáról. Ezek szépen kontrasztban állnak a szereplők kinézetével, mindenki gyönyörű, színes ruhákban mutatkozik, mintha az esemény inkább egy örömünnep lenne, hisz valahol az is.
Kevés zambiai világot bemutató film jut el hozzánk, erre érdemes beülni, ki tudja, lehet saját magunkat is meglátjuk ebben az afrikai világban. Ügyes keveredése ez a Coen fivérek munkásságának és Lanthimos kevésbé szürreális filmjeinek.
71 Gyöngytyúk (2024)
Az éjszaka közepén egy üres úton Shula belebotlik nagybátyja holttestébe. Miközben megkezdődik körülöttük a temetési procedúra, ő és unokatestvérei fényt derítenek... több»
Szereplők: Maggie Mulubwa, Travers Merrill, Susan Chardy, Elizabeth Chisela, Roy Chisha
