Nem értem, mi bajotok vele, szerintem majdnem volt olyan jó, mint az első évad, viszont azt sem értem, miért kellett 3 évet várnunk rá, mert annyira viszont nem volt csúcs. Ilyen sokat nem tudom, melyik sorozat folytatására vártam, de őszinte leszek, ezért amúgy megérte. Már a felénél sejtettem, hogy itt ennek nem lesz vége, hanem majd egy befejező évadban zárják le az egészet.
Akik túlságosan lehúzzák, szerintem a Dűnével is ugyanaz a bajuk, hogy nem zavarták le az egész sztorit az első filmben úgy, mint a régiben. Azért ez teljesen más, és jól kapcsolódik az első évad végéhez, de ugrani fogunk 2 évet előre a cselekményben. Szerintem túl sok lett a párhuzam az első évaddal, de ez lehet, csak nekem tűnt fel, ahogy egyes párbeszédek is túl hosszúak lettek, és belassítják az egészet. Hiányoltam, hogy a másik szálon futó cselekményből nagyon keveset látunk, különösen a vége felé, én jobban izgultam, mi történik a tengeren, mint magán a szigeten. Fél nap alatt megvoltam vele egyébként, nagyon várom a folytatást, amit nem is bánok, hogy jövőre jön, de itt az utolsó részből elvettem volna azt az 5 percet, és a folytatást azzal kezdeném, hogy még többet lehessen addig is izgulni. Kifogásolnivalót az 1. rész végén, és a 2. elején is találnék, ha nagyon akarok, de annyira nem akarom lehúzni, mert nem ezt érdemli. A záró képsorok időzítése végett nem adom meg az 5 csillagot, ezt leszámítva nagyon tetszett.
8/10.
Nem értem, mi bajotok vele, szerintem majdnem volt olyan jó, mint az első évad, viszont azt sem értem, miért kellett 3 évet várnunk rá, mert annyira viszont nem volt csúcs. Ilyen sokat nem tudom, melyik sorozat folytatására vártam, de őszinte leszek, ezért amúgy megérte. Már a felénél sejtettem, hogy itt ennek nem lesz vége, hanem majd egy befejező évadban zárják le az egészet. Akik túlságosan lehúzzák, szerintem a Dűnével is ugyanaz a bajuk, hogy nem zavarták le az egész sztorit az első filmben úgy, mint a régiben. Azért ez teljesen más, és jól kapcsolódik az első évad végéhez, de ugrani fogunk 2 évet előre a cselekményben. Szerintem túl sok lett a párhuzam az első évaddal, de ez lehet, csak nekem tűnt fel, ahogy egyes párbeszédek is túl hosszúak lettek, és belassítják az egészet. Hiányoltam, hogy a másik szálon futó cselekményből nagyon keveset látunk, különösen a vége felé, én jobban izgultam, mi történik a tengeren, mint magán a szigeten. Fél nap alatt megvoltam vele egyébként, nagyon várom a folytatást, amit nem is bánok, hogy jövőre jön, de itt az utolsó részből elvettem volna azt az 5 percet, és a folytatást azzal kezdeném, hogy még többet lehessen addig is izgulni. Kifogásolnivalót az 1. rész végén, és a 2. elején is találnék, ha nagyon akarok, de annyira nem akarom lehúzni, mert nem ezt érdemli. A záró képsorok időzítése végett nem adom meg az 5 csillagot, ezt leszámítva nagyon tetszett. 8/10.