Közösség

Vélemény:

 

68 A hosszú menetelés

(2025)

Gyenge sztori Stephen King ide vagy oda

 
The Wolf   2025.11.12 18:57
1

Stephen King rengeteg jó történettel ajándékozta meg a rajongóit, de a Hosszú menetelés sajnos nem tartozik ezek közé. Lapos, egysíkú és picit értelmetlen is, noha önmagában a filmes megvalósítás nem annyira rossz: Francis Lawrence rendezése kihozza, amit lehet az egészből. Adott egy disztópikus jövő, melyben az USA egy 50 tagállamból álló katonai diktatúra. Az emberek elhallgattatásának egyik eszköze az évente megrendezésre kerülő hosszú menetelés, melyen minden tagállamból egy fiatal vehet részt. A feladat: egész nap folyamatosan gyalogolni, megállás nélkül és a lehető legtovább bírni. Aki megáll, azt megölik. Egyetlen győztes lehet, akinek viszont teljesítik egy kívánságát. A résztvevő fiatalok, jellemzően 20 és 30 között, érdekes módon vidáman viselik az egészet, ami a legkevésbé sem természetes, hiszen mindannyian halálra vannak ítélve egyetlen kivétellel. Az lenne a hihető, ha folyton a szökéssel próbálkoznának (akár egyénileg, akár összefogva és közösen kitervelve valamit). Ehelyettt nevetgélve menetelnek napokon keresztül, és sorra halnak meg. Mindent egybevéve a gyenge sztori menthetetlenné teszi a filmet, melyet nagy alakítások sem tudnak feljebb hozni. Három csillag.