Nagyon boldog voltam, miután megpillantottam, hogy a Hokum ismét vászonra került a Kultikban, ezért nem is haboztam. A nyitány annyira nem érdekes, egy nem igazán odavágó jelenettel kezdődik, majd kiderül, hogy a főszereplő új könyvével kapcsolatos, ezután hirtelen Írországban kötünk ki, mert a szülők onnan származnak, és a hamvaikat odaviszi. Próbál a cselekmény belecsapni a lecsóba, de felemásra sikerül. Amikor az arrogáns író elmegy az erdei hajléktalannal boszorkányt vadászni (nem, valójában egy eltűnt barátjukat mennek megkeresni). Észre sem vesszük már, hogy bedurvul a buli, sajnos a szó szoros értelmében a legtragikusabb módon. A feszültség többször hullámzó, és a jumpscarek is inkább kiszámíthatóak, de nem rosszak. Kiemelkedő atmoszféra, sötét képi világ, remek hangzás. Az ír folklór is tetszett, bár sajnos nem volt kibontva, de legalább a Figyelőknél egy értelmesebb alkotást láthattunk 2026-ban, éppen ideje volt már. Annyi a legnagyobb baj csupán, hogy ez valahol eltévedt a horror és a misztikus krimi között.

7/10