Az Úgyis megtalállak egy fordulatos, feszes, klasszikus tévés krimi, de tisztességes darab. Az alaptörténet pedig már önmagában elég ahhoz, hogy megfogjon. Egy ártatlanul bebörtönzött apa szembesül azzal a lehetőséggel, hogy a mások által meggyilkoltnak hitt fia talán mégis életben van. Innentől engem meg is vettek.
Hirdetés
Van az a történettípus, amelynél nézőként egyszerűen nem tudsz kívül maradni. Beleképzeled magad a helyzetbe, és onnantól nem szemlélő vagy, hanem mész a főhőssel együtt. Falakon át, embereken keresztül, szabályokat és rendszereket semmibe véve. Részemről, ha valaki ártatlanul ül börtönben, az már önmagában felháborító, és ha ehhez korrupció is társul, akkor még inkább. Ha pedig kiderül, hogy az egész mögött a pénz és a hatalom áll, azokkal az emberekkel, akik azért élnek következmények nélkül, mert meg tudják venni maguknak a következmények hiányát, akkor nálam gyakorlatilag eldőlt, hogy nézzük tovább.
A sorozat legnagyobb erőssége éppen az, hogy ezt az indulati energiát képes fenntartani. Nem ül le hosszú időkre, folyamatosan adagolja az információkat, és mindig hagy annyi kérdőjelet maga után, hogy érdekeljen a következő epizód. A történet ugyan nem minden pontján állná ki a józan ész próbáját, ugyanis van, ahol a szereplők döntései inkább dramaturgiai szükségszerűségnek tűnnek, mint valóban racionális választásnak, valamint egy-egy szálat talán hamarabb is el lehetett volna vágni, bizonyos helyzetekből pedig létezne egyszerűbb kiút. Ezzel pedig éppen azt veszítenénk el, amiért ezt az egészet nézzük: a feszültséget.
Egy krimiben – de lehet thriller (zavaros ebben a sorozatban) - néha hajlandó vagyok megbocsátani azt, hogy a szereplők nem mindig a lehető leggyorsabb és legésszerűbb megoldást választják. Na, de az FBI itt külön vizsgálatot érdemelne. Nagyjából olyan tempóban érkeznek meg a felismerésekhez, mintha minden egyes nyomozó külön engedélyt kérne hozzá. A néző már rég tudja, merre járunk, a főhős meg még régebb óta tudja, hogy az FBI valahol a háttérben próbálja behozni a lemaradást. A fináléra összeszedik magukat, de addigra világossá válik, hogy ez a nyomozós szál elsősorban dramaturgiai funkciót tölt be. Lassítja, ellenpontozza és tagolja a fő történetet. Klasszikus televíziós megoldás. Szerintem. Merthogy végig éreztem a televíziós hatást.
Az Úgyis megtalállak nálam a „nem kell túlgondolni, csak nézni kell” kategória egyik jobb darabja. Tévéfilmes, persze, de a jobbik fajtából. Van ritmusa, van tétje, vannak működő karakterei, és ami a legfontosabb, hogy van benne annyi feszültség, hogy amikor véget ér egy rész, ne az legyen az első gondolatod, hogy „na végre”, hanem az, hogy „jó, akkor jöhet a következő”.
78 Úgyis megtalállak (2026)
A fia meggyilkolása miatt bebörtönzött apához bizonyítékok érkeznek, amelyek arra utalnak, hogy gyermeke életben lehet. Kénytelen megszökni és feltárni az igazságot. több»
Szereplők: Milo Ventimiglia, Sam Worthington, Clancy Brown, Madeleine Stowe, Jonathan Tucker
