Ez a film a „lényegtől” indul, amikor 1835-ben kiderül, hogy a 25 éves sztárzongoristának gyógyíthatatlan, halálos betegsége, mégpedig tüdőbaja van: hogy 2 vagy 9 éve van hátra, a legkiválóbb párizsi orvosok sem tudják megmondani. Innen van az életnek tétje, amely hozzájárul ahhoz, hogy az ő romantikája eltér a kortársakétól (pl. Schumann, aki lenézi), mert monumentalitás és gyorsaság helyett az elmúlás jelentette melankólia köszön vissza benne. Ehhez, a fokozatosan, de könyörtelenül súlyosbodó betegséghez jön jegyességének betegség miatti felbontása, majd George Sand írónővel való viharos viszonya. (A teljes lista említése nélkül.)
Mindenesetre Chopin élete „ideális” ihletforrás volt a korszellem stílusának zseniális megreformálására. Ez a tengernyi feszültség, fájdalom tudta intimmé tenni műveit, ahol játszott az ütemhosszúságokkal, regiszterváltásokkal, a műfajokkal. Nem véletlenül mondta neki barátja, Liszt, hogy olyan műveket hozott létre, amelyeket száz év múlva fognak igazán érteni.
Bár a fentiek alapján csalogató lenne, de Chopin életének drámai fele nem sziruposan, nem dagályosan van elmesélve ebben a filmben. Bár áthatja a jeleneteket a romantikus érzelemgazdagság, mégis ötvöződik ez egyfajta realisztikus történetmeséléssel. A minden elemében tragikus téma ellenére a párbeszédek tónusa, a kameramozgás, a háttérzajok stb. mind érzékeltetik a nézővel, hogy ez egy valós, sodró történet, még úgy is, hogy néha vaddisznók rohannak be a koncertterembe vagy szundítanak a zongora körül (mint oly sok minden, ez sem cél nélküli: temporális eplilepsziája miatt hallucinált, s egyszer el is hagyta emiatt a koncertjét a valóságban is).
Bár Chopinnak fájdalmasan rövid élet adatott meg (39 év), ennek is a második felét feldolgozni csak úgy volt lehetséges, hogy nagy vonalakban rajzolja a cselekmény ívét a rendező. Viszont, – mint minden jó film – az alkotás továbbgondolásra készteti a nézőt. Egyfelől elmélázik az ember az akkori élet hétköznapi drámaiságán és milyen az, amikor ez a halál-lehelet találkozik egy érzékeny lelkű zseni művészetével? Olyannyira inspiráló a film, hogy a mozit elhagyva konkrét felvillantott történések, szimbólumok után olvastam, így összerakva magamnak fejben egy teljes Chopin-képet. Jó propaganda ez a film nem csak Chopinnak, de a komolyzenének is.
70 Chopin - Párizsi szonáta (2025)
Ő a város beszédtémája, a dekadens párizsi éjszakák legromantikusabb figurája. Amikor a tüdeje vérezni kezd, Chopin tudja, hogy meg vannak számlálva a napjai. A komponálás... több»
Szereplők: Lambert Wilson, Karolina Gruszka, Eryk Kulm, Maja Ostaszewska, Joséphine de La Baume
