
Vélemények (2)
Senki ne várjon nagy csodát, és akkor kapni fog egy elfogadható filmet. Kimondottan kis költségvetésű film, amit egy maroknyi csapat hozott össze. A cselekmény egy helyszínen zajlik, mondhatjuk, olyan, mintha egy kezdő rendező vizsgafilmjét látnánk. Ehhez mérten szerintem jó lett. Van benne egyedi 70-es évekbeli hangulat, és jó a kivitelezés. Láttam már ennél sokkal több pénzből forgatott, sokkal rosszabb filmet. Engem ez a film (minden gyengeségével együtt) ott tartott a képernyő előtt. :)
Először is leszögezném, hogy még élek, bár a filmet tegnap végignéztem. Szerintem ez egy egészen jó kis alkotás ahhoz képest, hogy mennyire elbújt előlem. Sosem hallottam róla, teljesen véletlenül találtam rá. Egy dokumentumfilmnek álcázott tényfeltáróval kezd a film, miszerint mindenki, aki látta az Antrum című filmet, gyanús körülmények között meghalt... Majd természetesen maga az Antrum következik, amitől sokkal rosszabbat vártam annál, amit kaptam. A történet egyszerű, csak a látvánnyal kíván kizökkenteni a komfortzónából. Nem a vérrel vagy az ijesztéssel, csak némi vizuális "piszkálódással". A film egy pontján a történetnek lehetősége lett volna igazán torznak és brutálisnak lennie, de nem merték meghúzni ezt a lépést a készítők, és "kényelmesebben" zárták a sztorit. Ezt a részét sajnálom, mert ha már "halálos" filmet nézünk, akkor lehetett volna felkavaróbb az élmény. (Sajnálatos, hogy még az eszköze is megvolt hozzá, és még így sem...) Összességében szerintem megér egy estét, de kell hozzá egy hangulat, az kétségtelen...