A Bacall-Bogart páros egyik legjobb közös filmje. Meglepő módon Bogart a szökött fegyenc, Vincent Parry alakjában csak egy óra elteltével látható. Ártatlanul ítélték el a felesége meggyilkolásának vádjával. Megszökött a San Quentin-i börtönből, hogy ... Többkiderítse a valódi gyilkos személyét. Segítőre is lelt Irene Jansen/Bacall személyében, akinek az édesapját szintén hamis vádak alapján ítélték el és a börtönben halt meg. Parryt a hatóság nagy erőkkel üldözi, ezért rákényszerül egy plasztikai műtétre, amely teljesen felismerhetetlenné változtatta az arcát. A film nagyrészt Bacall színésznői teljesítményén nyugszik. 1945 óta egészen Bogart haláláig, 1957-ig nemcsak partnere volt számos filmben, hanem felesége is. Szépsége, különös orgánuma nagyban járult hozzá a film sikeréhez. Az érvényben lévő Hayes-kódex ellenére ez a film-noir azt sugallja, hogy bizonyos esetekben a törvény az igazsággal szemben áll. Nem gyakran alkalmazott módszer volt a szubjektív kamera használata, vagyis a filmvásznon azt látjuk, amit a főhős lát, de jelen esetben ez a látószög mindennél jobban segíti a hőssel való azonosulást.
