Ebben a díjnyertes francia drámában egy négyéves kislány küzdelmét követhetjük végig, amint megnyugszik édesanyja elvesztésébe és a halál valóságába. A kis Ponette ugyanis egy autóbaleset során elveszti édesanyját. A kislány számára darabokra hullik ... Többa világ, és összezavarodik a halál által felvetett dilemmák között. A felnőttek által adott válaszok - apja indulatos dühe, vagy a Jézusban és a feltámadásban való remény - nem elégítik ki a gyermeket, ezért - miután egy bentlakásos iskolába küldik - megpróbálja a saját módszereivel megoldani zavarát és veszteségét.
Doillon a film legtöbb jelenetét - a Yasujiro Ozu által használt "tatami-szintet" felidézve - a gyermekek szemszögéből, "fejmagasságából" mutatja be. A kamera ily módon való elhelyezése, valamint Thivisol és a többi gyerekszereplő rendkívül kifejező alakításai ezáltal egy meghökkentően felnőtt érzést adnak a filmnek, elérve azt a hatást, hogy rájöjjünk: Ponette kérdései és a felnőttek kérdései, amelyekkel egész életükben viaskodnak, mennyire hasonlóak.
Az író és rendező Jacques Doillon rendkívüli alapossággal vezette a 4 éves Victoire Thivisol alakítását (aki ekkor még olvasni sem tudott), aminek az eredménye a Velencei Fimfesztivál legjobb női alakításért adott díja lett 1996-ban. Eredeti nyelven - feliratosan - érdemes megnézni.
