Kívül a második császárság cirádás, túldíszített, a klasszikus építészetet talmi módon utánzó stílusban épült bérpalota, belül pedig pénzéhség, képmutatás, erkölcsi romlottság. A fiatal, vidékről a fővárosba utazó és ott karriert remélő Octave Mourat... Több vonzó külsejét kihasználva női szíveken keresztül gázolva éri el a célját. Émile Zola a a Rougon-Macquart-ciklus 10. kötetében a párizsi középosztály farizeus életviteléről írt tűpontos látleletet. Természetesen a sokszereplős, nagyívű regény nem minden részletét tudta Duvivier a filmvászonra vinni, de így is maradandó élmény. Gérard Philipe Octave szerepében alakoskodóbb, gunyorosabb mint a regényben, magában jól szórakozik a kegyeit elnyerő asszonyokon, szánalommal vegyes megvetéssel gondol a felszarvazott férjekre. A regényben fontos szerepet játszó úr és cseléd viszony csak jelzésként található meg a filmben. A cselédek értékítéletét jól mutatja a könyvből vett idézet: „– Hát tudja, igazán szerencséje van, hogy egy hét múlva elmehet ebből a piszok házból!… Komolyan mondom, itt még az is lealjasodik, aki nem akar. Remélem, most különb házba kerül. … – Hát, istenem, akár egyik, akár másik, egykutya. Ha az ember megfordult egyikben, megfordult mindegyikben. Az egyik csak olyan szemétdomb, mint a másik.” Octave történetét a „Hölgyek Öröme” című regényben folytatta az író.
