Roncsfilm

A szép emlékű Marosban negyedmagammal. Nem volt más a teremben, csak mi. Végigröhögtem, nem számítva arra, hogy harminc évvel később én is nyóckeres leszek. Később a szomszédos focipályán a tavaszi szürkületben agyonrúgtuk egymást. Már nem emlékszem ki nyert, de nem is fontos. Egy hét múlva már a mozi sem létezett...

Egy kiváló karikatúrája a rendszerváltozás évének,annak görbe tükre a kisemberek szemszögéből a társaalom felé,és a mindenkori hatalom felé.Fanyar,életrevaló humor,vicces karakterek,amik hűen megmutatják a mindennapok tragédiáját küzdelmét.Nagyszerű ... Többkikapcsolódás minden korosztálynak,bár aki átélte,jobban fogja értékelni.

Nem igazán lett olyan amilyet vártam tőle. Gyenge és klisés megmozdulás lett ez. A film egyáltalán nem hozott izgalomba megnézése után se történt meg a csoda, ami igazán sajnálatos.

A 80-as évek végének, 90-es évek elejének városi melós, lecsúszott rétegének életét, és úgy általában a környezetet olyan szinten visszaadja ez a film, ahogy semmi más. Az ezer éves utak, szétrohadt épületek, amikor a kocsmák még nem tinikkel és dzse... Többntrikkel voltak tele, hanem akár a belváros legjobb helye is a melósok törzshelye volt... Egy mai fiatal el sem tudja képzelni, hogy még a vidéki nagyvárosok, megyeszékhelyek legfrekventáltabb kocsmáiban is simán ott ültek a melósok egész nap... Kemény emberek voltak, kemény élettel. Megrágta ezt a társadalmat a kommunizmus, szocializmus, és ami maradt belőle, azt kiköpte...és ez, ennek a megemésztett társadalomnak egy rétegének bemutatása ebben a filmben brutális őszinteséggel, mégis mulattatva jön vissza. Imádom a szereplőket, imádom az operatőri munkát, a bevágott reklámokat, a zenét, a párbeszédeket, amik közül nem egy már kultikussá vált...mint ahogy ez az egész film. Talán sajnos csak az érti ezt, aki akkor élt, aki akkor nőtt fel... És ebben a pusztulatban volt egy valami, ami viszont jobb volt, mint most sok minden: az, hogy valódi volt. Az emberek éltek, megélték a dolgokat, és nem az interneten szocializálódtak, és élték az életüket egy virtuális világban, ami valójában nem is létezik.

Mit is mondhatnék...egy generáció kedvence, melyet csak ők érthetnek, csak azok az exisztenciák, akik már érezték megcsapatni magukat a kilátástalanság szelével, a kívülről nyakuk köré tekeredő, értékrendi vákuum kreálta kérdőjelekkel. És a létezés totális abszurditásával, bizonyos rétegekben...