A Transformers: A fenevadak kora nem találja fel a spanyolviaszt, viszont üdítő fejlődést mutat a pocsék előző részekhez képest. Nem kell túlgondolni, helyén kell kezelni a dolgokat az elvárások terén, ha ezt megtesszük, egy kellemes, izgalmas 2 órát tölthetünk el a moziteremben. Több
A Transformers-filmek egy újabb balesete lett A fenevadak kora
Amikor azt hinné az ember, hogy a 2018-as Űrdongó meg a Netflix animációs sorozata után a Transformerek mozis karrierje olyan irányt vesz, aminek a narratívája nem egy biciklibaleset következtében aprítóba esett akciófigura parafrázisa, akkor elég csak beülni a Transformers: A fenevadak korára, és rájövünk, hogy naiv álmodozók vagyunk. A karaktercsalád friss etapja bizony visszatér a gyökerekhez (mert régi Transformers filmek elég gyökerek voltak). Mert a végbélkúpként beleerőszakolt, kidolgozatlan érzelmi nyálmány mellett a friss fejezet ismételten egy kőkemény „vraam-pjúpjú-wekekek” produkció, amit akkor a legkönnyebb élvezni, ha le tudjuk kapcsolni az agyunk azon részét, ami jó rendezést, izgalmas, fordulatos cselekmény, hiteles emocionális ingereket, de minimum következetes és koherens történetvezetést vár attól a mozitól, amire az idejét meg a pénzét költi. Ha ez sikerül, a robotdodzsem egy szórakoztató, infantilis látványfilm nagyon jó robbantásos erőszakkal, ha nem, akkor A fenevadak kora ismét egy olyan Transformers-film, amitől felüvölt bennünk a felnőtt. Kritika egy olyantól, aki nem tudta lekapcsolni, olyanoknak, akik úgy gondolják, hogy nem tudják lekapcsolni. Több
