Percy James Patrick Kent-Smith skót színész, 1943. augusztus 20-án született Dunoon-ban. Édesanyja ír származású, édesapja angol, aki a második világháborúban életét vesztette, néhány hónappal McCoy születése előtt. Dunoonban nevelkedett, ahol a St. Mun’s Iskolába járt, majd papnak tanult 12 és 16 éves kora között, de ezt félbehagyva a Dunoon-i középiskolába ment. Miután végzett az iskolával, Londonba költözött, és a biztosítási ügynökként dolgozott 5 évig. Ken... Több
Percy James Patrick Kent-Smith skót színész, 1943. augusztus 20-án született Dunoon-ban. Édesanyja ír származású, édesapja angol, aki a második világháborúban életét vesztette, néhány hónappal McCoy születése előtt. Dunoonban nevelkedett, ahol a St. Mun’s Iskolába járt, majd papnak tanult 12 és 16 éves kora között, de ezt félbehagyva a Dunoon-i középiskolába ment. Miután végzett az iskolával, Londonba költözött, és a biztosítási ügynökként dolgozott 5 évig. Ken Campbell fedezte fel, melyet követően a „The Ken Campbell Roadshow” tagja lett. A legismertebb előadása az „An Evening with Sylveste McCoy”. Ebben villát és szögeket rakott az orrára, görényeket rakott a nadrágjába és felgyújtotta a fejét. Viccből az előadás szórólapjára azt írták fel, hogy Sylveste McCoy-t Sylveste McCoy játssza, de egy kritikus nem vette észre ezt, és úgy gondolta, hogy ez a rendes neve, így ez lett a művészneve, csak hozzátoldott egy „r” betűt.
Olyan tévés produkciókban láthattuk, mint például a „Jigsaw and Titwas”, és az „Eureka”. Emellett volt egy kisebb szerepe az 1979-es Drakula c. filmben, és együtt énekelt a Wales-i Nemzeti Opera énekeseivel is.
McCoy 1987-ben vette át a Doktor szerepét a Ki vagy, Doki? (Doctor Who) sorozatban Colin Bakertől, és egészen 1989-ig, a sorozat végéig ő alakította az ikonikus karaktert. Az első évadban kicsit bohókásan jelenítette meg a karaktert, de később jóval sötétebbé vált a szerepben. Ez után kisebb tévés szerepléseket és színházi szerepeket vállalt. A másik híres karakter, akit megtestesített Barna Radagast volt a Hobbit trilógiában.
(Archívum)