Kicsit vegyesek az érzéseim. Még a film előtt azt gondoltam, hogy egy olyan alkotás, amelyet George Miller rendezett, Zsigmond Vilmos fényképezett, s olyan színészek játszanak benne, mint Jack Nicholson és Susan Sarandon, akkor az biztos, hogy jó lesz. A végére sajnos ez merőben változott nálam. Bár nem olvastam Updike regényét, de a film még csak nem is hozta meg a kedvet az elolvasásához.
Pozitívum: a színészi játék, az alapelgondolás és a zene. Leginkább Nicholsonra nem lehet panasz, szerintem nagyon is élvezhette az ördög szerepét, mert remekül hozta a figurát. Alakítása időnként már olyan volt, hogy hiába szerepelt együtt három kiváló színésznővel, gyakorlatilag elvitte a show-t előlük. Plusz nagyon tetszett az az ötlet, hogy miként viselkedne egy megtestesült gonosz (talán nem is járunk messze az igazságtól, ha úgy, ahogy az Dary Van Horne-tól láthattuk). A zenéje pedig remekül illeszkedik a film hangulatához, John Williams munkáját nem hiába jelölték (ismét) Oscar-díjra.
Negatívum: számomra volt egy olyan része, amelyet súlytalannak érzek(az újságíró és a szőke felesége), s még egy olyan érzésem van az egész kapcsán, mintha ebben a misztikus világban csak a felszínt kapargatná, de mélyebb rétegekbe nem megy bele (pl. a sátántól született gyermekekkel mi lesz később?).
Talán túlzás lenne ezt felróni, de a vizuális trükkök nemhogy félelmetessé tette volna a gonoszt, de már-már gagyiságba ment át (oké, tudom hogy a '80-as évek derekén nem olyan technika állt rendelkezésre mint ma, de csak érezték a filmkészítők is, hogy ez azért gagyi egy kissé. Vagy nem?). Ez sajnos, nem sajnos, tovább rontott az élvezeti értékén.
Hiába kedvelem Millert a Mad Max-filmek miatt, s hiába Jack Nicholson az egyik kedvenc színészem, ez a film nem nyerte el a tetszésem, időnként pedig már kínos volt, amit láttam.
