A meggyőződés hajthatatlansága, a bölcsesség és ész ragyogása: Fred Zinnemann kifogástalan filmje azt kutatja, hogy mi az, ami meghatározza az embert, vagy, hogy a lényegileg meghatározatlan emberből mi hiányzik, amit nem lehet csak úgy megvásárolni, vagy kikényszeríteni. A sikeres, finom modorú, társaságkedvelő, elképesztően tehetséges és kiművelt Mórus Tamás korának ünnepeltje volt. Aztán karrierjének csúcspontján ez a ragyogóan kiegyensúlyozott ember váratlanul visszavonul a közszereplésektől, lemond háznépéről és javadalmairól, és végsősoron engedi, hogy letartóztassák, börtönbe zárják, majd végül, hogy kivégezzék. Mindezt azért, mert - katolikus hitéhez hűen - nem adta hozzájárulását eskü alatt VIII. Henrik angol királynak egy kikövetelt címhez, hogy ő az "Angliai Egyház legfőbb feje", s nem fogadta el Henrik Boleyn Annával kötött házasságát, miután elvált Katalintól.
Egy ilyen sokba kerülő meggyőződés teljesen idegen a mi korunkban, amikor a hatalom vagy a hírnév elérése és megtartása önmagától értetődő, és önmagunk megtalálásának képessége alapvetően egy puszta túlélési jártasság. Ma már nem várjuk el egy briliáns és karizmatikus ügyvédtől sem, hogy áldozza fel karrierjét, keresetét, vagyonát, szabadságát és végül életét, ha megvádolják valamivel és bíróság elé állítják.
Robert Bolt saját színdarabjából remekül átdolgozott forgatókönyve elviselhetetlenül intelligens, mélységesen megrendítő, mely csak úgy zeng a szóbeli szépségtől és kecsességtől. Paul Scofield, aki a film készítése előtt pár évvel a színdarab főszereplője is volt, egy keresetlenül gazdag és sokoldalú előadást nyújt mint Mórus Szent Tamás, mint szent és mint mártír, mint az az ember, akinek határozott hallgatása erőteljesebben hatott mint bármely szó, és mint aki még erőteljesebben szólalt meg, amikor megtörte ezt a csendet.
