2017.06.28 15:29 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
0

Ízig-vérig Coen-film

A halál keresztútján című filmben egyszerre érzem azt, hogy egy igazi, klasszikus gengszterfilm, ugyanakkor egy ízig-vérig Coen-film is. A fivérek filmjeire leginkább az a jellemző, hogy összemossák a műfaji sajátosságokat, s az alkotásaikat egyaránt lehet vígjátékként és drámaként is értelmezni. És itt van a szóban forgó mozijuk, amely olyannyira tipikus gengszterfilm, hogy ennél gengszterfilmesebb már nem is lehetne. Talán nem tévedek, ha azt mondom, A halál keresztútján az utolsó tisztán műfaji/zsánerfilmje a fivéreknek, amellyel természetesen nem azt akarom mondani, hogy ez alkotás rossz, sőt! Épp ellenkezőleg, de térjünk is rá konkrétan:

A '20-as évek Amerikájában vagyunk, a szesztilalom idején, egy nagyvárosi környezetben. A várost a gengszterek uralják, a rendőrség és a polgármester az ő zsebükben van. Megvan mindhárom tipikus gengszter-sztereotípia: az ír (Leo, Albert Finney alakításában), az olasz (Johnny Caspar, akit Jon Polito alakít) és a zsidó (Bernie, John Turturro játékával). A köztük lévő "kapocs" pedig Tom Regan (Gabriel Byrne), akinek a személyében egyszerre tisztelhetünk egy noir-hőst, és a világ legszerencsésebb fickóját (a karakter tényleg minden szorult helyzetből kiszabadul, helyenként az utolsó utáni pillanatban menekül meg). Az alapszitu is tipikus gengsztersztori: ki fogja megszerezni a hatalmat ebben a kialakuló bandaháborúban, vagy másképp fogalmazva: ki fogja élve megúszni az egészet? Minden gengszterfilmes allűrje ellenére a film igazi Coen-darab, minden jellegzetességével: a fekete humor, a csavaros történet, a karikatúra szerű karakterek, a parádés végkifejlet, mind-mind megvan ebben a filmben. Ezekhez nagyszerű színészi alakítások párosulnak és parádés fényképezés (itt jegyezném meg, hogy az operatőr itt még nem Roger Deakins volt, hanem Barry Sonnenfeld, aki manapság inkább rendezőként próbálkozik, mérsékelt sikerrel, lásd Vadiúj vadnyugat, Kilenc élet). A kiváló atmoszféra teremtéshez pedig Carter Burwell zseniális filmzenéje járul hozzá, pazar módon.

Ízig-vérig Coen-film

Olvastam egy-két helyen, hogy a film helyenként túl van írva, ebben lehet némi igazság, mert olyan történetvezetéssel rendelkezik, amelyben minden egyes részletre figyelni kell, de erre azt mondom: ez legyen a legnagyobb gond, hogy egy film esetében figyelni kell az apró momentumokra (aki esetleg még nem látta, annak adok egy tippet: a kalap és az erdő szimbolikájára érdemes figyelmet fordítani).

A halál keresztútján egy jóféle gengsztermozi, amely megérdemli, hogy a zsáner legjobbjai között említsük! A műfaj szerelmeseinek már-már kötelező darab!

dráma | krimi | thriller

Amerikában a harmincas években a maffia jelentős befolyásra tett szert. A várost évek óta az ír maffia tartja a markában. Vezetőjük, Leo (Albert Finney) határozott és... több»

0