A film arra a klasszikus kérdésre keresi a választ, hogy létezik-e barátság férfi és nő között. Ha állást kellene foglalnom ebben a kérdésben, akkor én is Harry véleménye mellett tenném le a voksomat. Persze létezhetnek kivételek, de csak nagyon elvétve.
Rátérve a filmre: igen, a 80-as, 90-es években még tudtak élvezhető romantikus vígjátékokat csinálni, a Harry és Sally az egyik legjobb a kategóriájában, amelyben nyilván nagy szerepe van a színészeknek: Meg Ryan a műfaj egyik legnevesebb képviselője, s meg kell hagyni, hogy gyönyörű ebben a filmben (ez azóta a semmivé lett, hála nem kevés plasztikai műtétének). Ő tipikusan azt a stílust képviseli, amellyel el lehetett adni a romkomokat, a szőke kis naiva, akivel teljes mértékben együtt tud érezni a néző, s e mellett hétköznapi problémákkal küzd. Billy Crystalt én inkább a későbbi szerepeiről ismerem, de igazán jól állnak egymásnak Ryannel.
A film szerkezetét is sokan utánozták a későbbiekben, pl. a történettől független kiszólásokat, amikor az idős házaspárok mesélik el megismerkedésük történetét, vagy az időben való ugrándozást: 5 évente találkoznak a főszereplők, s 10 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy tényleg közelebbi kapcsolatba kerüljenek (erről meg egy Ashton Kutcher-Amanda Peet film jut eszembe, a Szerelem sokadik látásra). Na és persze ott vannak az emblematikussá vált jelenetek, amikor Sally az étteremben szeretné bizonyítani Harrynek, hogy bármikor tud orgazmust színlelni vagy a szex utáni kínos pillanatok, s utána a kedvenc jelenetem, amikor Harry és Sally egyszerre számolnak be a barátaiknak az esetről, akik éppen az ágyukban fekszenek reggel (az ágyban fekve telefonálás amúgy visszatérő motívum a filmben). Az is tipikus húzás, hogy a dupla randin végül nem azok jönnek össze, akiknek össze kellene. S ha már itt tartunk: Carrie Fisher azért nemcsak Leia hercegnőként bizonyította tehetségét.
A film ereje, erénye akkor is, s talán most abban rejlik, hogy mind történetében, mind fő karaktereiben nagyon emberi, s valóban „életszagú” az összkép. Jól van megírva, jól van megrendezve, jók a dialógusok, és hihetőek a karakterek és a problémáik. Persze a műfajból adódóan nem menekülhetünk a happy endtől (meg is vádolhatnánk emiatt nyálaskodással), de ezt nem rónám fel hibaként, hiszen a poénok remekül kárpótolnak, továbbá az egész egy szerelmi kapcsolatra emlékeztet, ahol a másikat a jó és rossz tulajdonságaival együtt fogadjuk el. Nem véletlen tehát, hogy a Harry és Sally a romkomok jobbik fajtájába sorolható, amelyet jó alkalomadtán újra elővenni.
83 Harry és Sally (1989)
dráma | romantikus | vígjáték
Harry és Sally egyetemista korukban találkoztak először egy közös autóút során, ekkoriban azonban még ki nem állhatták egymást. Rögtön tisztázzák, férfi és nő között... több»
