2016.01.31 10:47 moov18 Olvasottság: <100x
1

2015 óriási pozitív csalódása

A 2015-ös évből számomra az egyik legnagyobb pozitív csalódás. Eli Roth olyan témához nyúlt, és egy olyan "kultuszt" támasztott fel ezzel, amelyről azt gondoltuk, hogy a filmipar teljesen megfeledkezett. Éppen ezért veszélyes, kockázatos munkát is vállalt, hiszen könnyen mellé is nyúlhatott volna. Nagy fába vágta fejszéjét, a rizikókat pedig vállalta a körülmények ismeretében.

Akarva akaratlanul elgondolkodtam, hogy ezt a lépést eddig miért nem tette meg senki más?! Elkészítik a sokadik szellemes filmet, lerántják róla a sokadik bőrt, míg vannak olyan témák amelyeket senki sem feszeget, mégis aranyat ér. Ilyen ez is, mármint a kannibalizmus. Nem tudok olyan sok filmről, amely ezt a témát pedzegetné. Hirtelen most kettő jut eszembe; a Cannibal Holocaust, valamint a Kannibál szikla.

2015 óriási pozitív csalódása

Ennyi! Tehát érthető, hogy az első adandó alkalommal rávetettem magam eme alkotásra, melyet ráadásul Eli Roth neve fémjelez, így a minőség is garantált volt. Röviden: nagyon örültem, hogy ráakadtam ebben a témában a "zöld pokolra", hiszen egyedülálló és egyáltalán nem szokványos. Ráadásul tudjuk, hogy a világban néhány helyen működnek még efféle törzsek, az ember pedig kíváncsi természet, mindig is érdekeltél az eltérő civilizációk, kultúrák, helyi szokások. A film maga, véleményem szerint nem akar több lenni annál, mint aminek készült, nem akarja megváltani a világot, mégis leköt és szórakoztat. Vannak benne egészen szadista jelenetek, kellemes kis vérengzések, izgalmas jelenetek is. Eli Roth pedig ismét nem spórolt a művérrel. Egyszer minden horror rajongónak érdemes megnézni legalább!!!

horror | kaland

Egy csapat diák aktivista az Amazonas vidékére utazik, hogy megmentsék az esőerdőt. Nem sokkal azután azonban, hogy megérkeznek, ráébrednek, hogy nincsenek egyedül...

1