Felejthető

2017.11.26 19:26 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x

0

Amikor az ember egy trilógia harmadik részét akarja megnézni, rá kell döbbennie arra, hogy úgy nehezen fogja érteni a dolgokat, ha nem látta az első két részt a szériából. Nos, a Thorral így jártunk, mert annak idején nem igazán tudta felkelteni az érdeklődésünket, de azért a Ragnarök előtt nem ártott tisztában lenni azzal, hogy a kalapácsvető istenség története honnan is ered.

A 2011-es Thor film a Marvel mozis univerzumának negyedik filmje, s lehet, hogy ez a korai szárnypróbálgatásokból fakad, de összehasonlítva a mostanában készült Marvel-filmekkel, a Thor első része minden tekintetben a „gagyi” jelzőt juttatja eszembe. Túltolt CGI, roppant egyszerű történet, gyenge poénok, egyszóval: nem ez lett a kedvencem a stúdiótól (aztán ehhez még hozzájött a mennydörgés istenének második felvonása). Az egészben az a pláne, hogy a rendezői székben olyan emberke ült, akinek azért van némi filmes tapasztalata, mégis egy abszolút sablonos szuperhősös sztori kerekedett ki: megismerjük a főbb szereplőket, egyszer csak jön a baj/a gonosz, és meg kell menteni a Földet, miközben természetesen nem maradhat el a szexi szuperhős és a földi halandó közötti szerelmi szál sem. És a lényeg talán itt is van: átlagos végeredmény, amire nem is nagyon lehet emlékezni a megtekintés után. Az egyetlen valamire való kivétel talán Loki, akinek a köpönyegforgató stílusa adott némi színt az egysíkú történetnek (amelynek persze legnyomatékosabb megnyilvánulását naná, hogy egy stáblista utáni jelenetre hagyták a készítők).

A Thor nézése közben kissé felidéződnek bennem a shakespeare-i királydrámák, két testvér versengése a trónért na és a leköszönő apjuk szeretetéért. A probléma csupán a túlzott kiszámíthatósággal, na meg a sekélyes történetszállal van. Marvel univerzum építésének zsenialitása ide vagy oda, a karaktertörténeteknek önmagukban bőven vannak gyermekbetegségei.