2018.06.12 21:09 Sóvágó Csaba (SilentZone) Olvasottság: <100x
0

Nesze semmi, fogd meg jól!

A Tomb Raider egy 2018-ban bemutatott amerikai-brit akció-kalandfilm, mely a maga kategóriájában egy átlagosan mondható mű. A film próbált hajazni a már jól megszokott Indiana Jones féle sztorikra - melyek szerethetőek is, a maga egyedi világában. Nehéz dolga volt a film rendezőjének (Roar Uthaug), mivel olyat kellett mutatni, ami ebben a kategóriában fordulatos és új elemeket tartalmaz, mivel már az embereknek volt egy előképe az egész történetről - révén, hogy egy videojáték adoptációról van szó, illetve már 2001-ben és 2003-ban meg volt filmesítve Angelina Jolie-val. A filmről röviden: Lara Corft egy átlagos Londonban élő nő, aki biciklis futárként próbálja megteremteni a kenyerét.

Emellett ott van apja hatalmas cégbirodalma, melynek az irányítását nem képes, hajlandó átvenni - szent meggyőződéssel állította, hogy az apja még él, aki már 7 éve felszívódott és semmi életjelent nem adott magáról. Aztán előkerül egy videofelvétel és egy doboznyi akta, amely egy, az Londontól elég távoli szigetre visz. Ekkora drága főszereplőnk neki is vág az ismeretlennek és beindul az Indiana Jones féle kalandozgatás. A film színészgárdája sajnos nem teljesen nyerte el a tetszésem - bár lehet, hogy egy örült szexi Angelina Jolie után, egy Alicia Vikander nem lesz az igazi. Egyébként elfogultságot félre téve abszolút el nem tudtam hinni, hogy érti mindazt, ami körülötte zajlik.

Nesze semmi, fogd meg jól!

De a főgonosz képét közvetítő kegyetlen figura Walton Goggins (Matthias Vogel) szerintem egy remek választás volt, úgy szintén Lara Corft apját alakító Dominic West.A film látványvilága nem nyerte el a tetszésem, sokkal többet ki lehetett volna hozni azokból a szakadékokból, és hegyekből, bár kalandfilmhez képest pont elégnek kellett volna lennie, de valamiért nem fogott meg az az érzés, hogy ezt a filmet igenis akarom, és jól akarom megcsinálni. Ugyan a Tomb Raider egy bő fél órával számomra talán hosszabb volt a kelleténél, ezzel együtt pedig a sztori megfáradt kissé a játékidő végére, ám mindezek ellenére is már-már szórakoztató műről beszélünk. Összegezve a film azt az érzést adta át, hogy nesze, itt van, fogd meg jól. Értékelésem a következő: 3,5 pont a 10-ből.

75 Tomb Raider  (2018)

akció | fantasy | kaland | thriller

Hét évvel édesapja eltűnése után a 21 éves Lara úgy döntött, hogy nem veszi át a család nemzetközi cégének irányítását, helyette inkább biciklis futárként dolgozik... több»

0