A kertvárosi idill vége

2018.10.10 16:38 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 578x

1

Igazi kertvárosi, idillikus képpel indít a film, amelyben anyukák versengenek az iskolában legtöbb feladatot vállaló mami szerepéért. Ebben Stephanie a legmenőbb. Már a legelső jelenetek egyikében rá kell szólni, hogy ne firkálja tele a nevével a táblát, amelyen fel lehet iratkozni a projektekre. Anna Kendrick megítélése önmagában is kicsit kétes, van a játékában valami, ami iszonyatosan idegesítővé teheti egyesek szemében (én mondjuk nem tartozom közéjük, a legtöbb szerepében kedveltem)…és tessék, Stephanie-ként elég erre a „valamire” ráerősítenie kicsit, máris tökéletesen tudja hozni a karaktert. Ezt a túlbuzgó, egyébként végtelenül unalmas nőt (iszonyatosan ízléstelen öltözködéssel), aki szinte szomjazza azt, hogy valami történjen már, pörgesse már fel valaki az életét. Persze a történet előrehaladtával azért rájövünk, hogy az ő múltjában is van bőven titok, nem is olyan egyszerű a képlet, mint ahogyan azt az elején felvázolják nekünk…félreértés ne essék, ettől még Stephanie karaktere egy pillanatig nem lesz szimpatikus és kevésbé irritáló, sőt!

Aztán itt van Emily: a nő, aki felkavarja Stephanie állóvizét, a tökéletes ellentét, a laza, vagány, már-már slendrián csaj, aki csettint a gyerekének, amikor hívja, akár egy kutyának és száraz martinival öblíti le a nehéz munkanapot (merthogy amellett hogy anya, Emily egy sikeres, munkamániás üzletasszony). Persze az elejétől fogva tudjuk, hogy valami nincs rendben vele, mit rejt ez a határozott hozzáállás az élethez?

Persze az igen szélsőséges (de erős) karakterek mellett, kliséktől sem mentes a sztori. Felesége eltűnése (és halála miatt) szomorkodó apuci, naná, hogy az első leendő alkalommal kikezd a legjobb barátnővel…aki rögtön be is költözik az óriási házba, ami minden, csak éppen nem otthonos, s első dolga, hogy az ex-nej minden cuccát kihajítja. Stephanie főzős-barkácsolós-praktikus, háziasszonyoknak tanácsokat adó vlogjától pedig a hideg futkosott a hátamon, aztán jött egy izgalmasabb nyomozós szál, ami ügyesen adagolta a feszültséget, a néző egyszerűen tudni akarja, mi fog ebből kisülni. S talán a legnagyobb negatívum, mind Emily, mind Stephanie múltja és (balhés titkai) kissé túl lezseren vannak kezelve, nem bontakozik ki kellően a múlt, de talán a jelen izgalmasabb is ennél…

Mostanában nagyon népszerű a krimi vonalat keverni a háziasszony-léttel. Már a Született feleségek is erre épített, a Hatalmas kis hazugságok pedig különösen jól mutatta be a szupermamik titkos életét. Az Egy kis szívesség, ha lehet még egy szintet lép ebben a történetben, a végén szinte egy paródiát ad a krimi műfajáról (szinte, mert azért nem sikerült tökéletesen, de ahhoz elég jól, hogy adjon egy jó kis csavart a végén, nehogy elbízzuk magunkat, ha már túl komolyan vesszük a sztorit). Ez a megoldás nagyon jól áll a filmnek, mert már így is túl sokan, túl sokszor hasonlítják a filmet (leginkább Emily karaktere és az eltűnt feleség-vigasztalódó férj vonal miatt) a Holtodiglanhoz, s lássuk be, az Egy kis szívesség nincs olyan jól felépítve mind Rosamund Pike ámokfutása. Így már azonban tudjuk, nem is az a célja.

Paul Feig rendezői pályafutása eddig a vígjátékokról volt híres, s a humortól most sem tudott elrugaszkodni. A filmet lezáró, valóban parodisztikus jelenetsorok kétség kívül jót tettek a végeredménynek, csak amíg ide eljutunk, azalatt épp az izgalmas krimi-thriller jelleg lesz túlontúl komolytalan (s így azt lehet érezni, mintha a film nem tudná eldönteni magáról, mi is szeretne lenni igazából). Ettől függetlenül egy abszolút nézhető alkotásról van szó, amely képes helyenként meglepetést okozni, s kellemes kikapcsolódásként nagyon is ajánlható.