Egy kis szívesség (2018)

Nálam az év egyik meglepetése a film. A története végig lekötött és még nevetni is tudtam és az izgalom sem maradt el.

Már a film előzetese felkeltette az érdeklődésemet, mert egy izgalmas thriller részletei kezdtek kibontakozni benne. Egy kis szívesség a címe is beindítja az ember fantáziáját. Kicsit a Holtodiglan című filmet juttatta az eszembe, már csak amiatt a tény miatt is, hogy egy könyv adaptációról van szó. Na most a film teljesen más, mint amit az előzetes sejtetett. Meglepő volt és mulatságos a szó szoros értelemben. Örültem neki, hogy a puskaport nem lőtték már el az előzetesben és hagytak meglepetést a nézőnek. Teljesen másra számítottam, engem meglepett a film, főként a stílusa. Nagyon szókimondó volt, őszinte és nyers és mindezekhez társult jó sok humor, mindamellett, hogy thriller játszódott le előttünk. A film nem veszi komolyan önmagát és talán ez szüli a legtöbb humoros jelenetet. A történetben voltak csavarok szép számmal, nem lehetett tudni ki mond igazat, bár a fő turpisság azért sejthető volt. Ha két ismert színésznő kerül egy filmbe elmaradhatatlan egy kis leszbikus szál. Több idősíkot ölel fel a történet ezzel is gazdagítva a storyt. Kerek volt egész és tényleg kikapcsolja az embert. Végig pörgött a történet, nem voltak benne üres járatok és a vlog behozatala a filmbe se volt fárasztó. A szereplők is jól hozták a karaktereket, Anna Kendrick az esetlen egyedülálló anya szerepében és Blake Lively a titokzatos, sötét múltú bombázó szerepében remekelt. A kisfiúk nagyon cukik voltak és nem lehet szó nélkül elmenni az iskolai szülők mellett sem. Nagyon betaláltak velük. Örültem, hogy az amerikai balladák mellett francia dalok is helyet kaptak a filmben. Ha már művészetek, Blake Livelyről készült modern festmény se volt semmi. Meglepő módon a szinkronhangokat is jól eltalálták, nem túlták túl a dolgot. Egy napon belül a második olyan mozifilmbe futok bele, ahol a egyenlőre-egyelőre közti eltérés a téma. Utóbbi idők legjobb filmje, amit moziban láttam. Valóban meg tudott lepni. Aki egy kőkemény, vérfagyasztó filmre vágyik az ne ezt nézze meg, de aki szereti a humoros történetbe ágyazott thrillereket, az nem fog csalódni. Eddig bárkinek ajánlottam, mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam.

Igazi kertvárosi, idillikus képpel indít a film, amelyben anyukák versengenek az iskolában legtöbb feladatot vállaló mami szerepéért. Ebben Stephanie a legmenőbb. Már a legelső jelenetek egyikében rá kell szólni, hogy ne firkálja tele a nevével a táblát, amelyen fel lehet iratkozni a projektekre. Anna Kendrick megítélése önmagában is kicsit kétes, van a játékában valami, ami iszonyatosan idegesítővé teheti egyesek szemében (én mondjuk nem tartozom közéjük, a legtöbb szerepében kedveltem)…és tessék, Stephanie-ként elég erre a „valamire” ráerősítenie kicsit, máris tökéletesen tudja hozni a karaktert. Ezt a túlbuzgó, egyébként végtelenül unalmas nőt (iszonyatosan ízléstelen öltözködéssel), aki szinte szomjazza azt, hogy valami történjen már, pörgesse már fel valaki az életét. Persze a történet előrehaladtával azért rájövünk, hogy az ő múltjában is van bőven titok, nem is olyan egyszerű a képlet, mint ahogyan azt az elején felvázolják nekünk…félreértés ne essék, ettől még Stephanie karaktere egy pillanatig nem lesz szimpatikus és kevésbé irritáló, sőt! Aztán itt van Emily: a nő, aki felkavarja Stephanie állóvizét, a tökéletes ellentét, a laza, vagány, már-már slendrián csaj, aki csettint a gyerekének, amikor hívja, akár egy kutyának és száraz martinival öblíti le a nehéz munkanapot (merthogy amellett hogy anya, Emily egy sikeres, munkamániás üzletasszony). Persze az elejétől fogva tudjuk, hogy valami nincs rendben vele, mit rejt ez a határozott hozzáállás az élethez? Persze az igen szélsőséges (de erős) karakterek mellett, kliséktől sem mentes a sztori. Felesége eltűnése (és halála miatt) szomorkodó apuci, naná, hogy az első leendő alkalommal kikezd a legjobb barátnővel…aki rögtön be is költözik az óriási házba, ami minden, csak éppen nem otthonos, s első dolga, hogy az ex-nej minden cuccát kihajítja. Stephanie főzős-barkácsolós-praktikus, háziasszonyoknak tanácsokat adó vlogjától pedig a hideg futkosott a hátamon, aztán jött egy izgalmasabb nyomozós szál, ami ügyesen adagolta a feszültséget, a néző egyszerűen tudni akarja, mi fog ebből kisülni. S talán a legnagyobb negatívum, mind Emily, mind Stephanie múltja és (balhés titkai) kissé túl lezseren vannak kezelve, nem bontakozik ki kellően a múlt, de talán a jelen izgalmasabb is ennél… Mostanában nagyon népszerű a krimi vonalat keverni a háziasszony-léttel. Már a Született feleségek is erre épített, a Hatalmas kis hazugságok pedig különösen jól mutatta be a szupermamik titkos életét. Az Egy kis szívesség, ha lehet még egy szintet lép ebben a történetben, a végén szinte egy paródiát ad a krimi műfajáról (szinte, mert azért nem sikerült tökéletesen, de ahhoz elég jól, hogy adjon egy jó kis csavart a végén, nehogy elbízzuk magunkat, ha már túl komolyan vesszük a sztorit). Ez a megoldás nagyon jól áll a filmnek, mert már így is túl sokan, túl sokszor hasonlítják a filmet (leginkább Emily karaktere és az eltűnt feleség-vigasztalódó férj vonal miatt) a Holtodiglanhoz, s lássuk be, az Egy kis szívesség nincs olyan jól felépítve mind Rosamund Pike ámokfutása. Így már azonban tudjuk, nem is az a célja. Paul Feig rendezői pályafutása eddig a vígjátékokról volt híres, s a humortól most sem tudott elrugaszkodni. A filmet lezáró, valóban parodisztikus jelenetsorok kétség kívül jót tettek a végeredménynek, csak amíg ide eljutunk, azalatt épp az izgalmas krimi-thriller jelleg lesz túlontúl komolytalan (s így azt lehet érezni, mintha a film nem tudná eldönteni magáról, mi is szeretne lenni igazából). Ettől függetlenül egy abszolút nézhető alkotásról van szó, amely képes helyenként meglepetést okozni, s kellemes kikapcsolódásként nagyon is ajánlható.

Ezt a filmet választottam a nyert mozijegy utalvánnyal, ezúton köszönöm! Nem volt alkalmam rá, hogy elolvassam Darcey Bell azonos című regényét, de a film megnézése után biztosan nem is fogom. Azért figyeltem fel erre a munkára, mert a könyvvel kapcsolatban emlegették Gillian Flynn nevét, akinek két írása („Holtodiglan”, „Sötét helyek”) nagyon tetszett. A film alapján állítom, hogy ennek a gyenge történetnek nem sok köze van Flynn említett írásaihoz, legföljebb az „Élés tárgyak”-hoz, ami olvasva nagyon nem tetszett. A film szerintem elég lagymatagra sikeredett, túl hosszú a majdnem két órás játékidő. Különböző csavarokkal próbálkoztak színesíteni a cselekményt, de mindegyik már ezerszer látott megoldás volt. Másik gondom az volt, hogy egy ilyen jelentéktelen külsejű és tehetségű színésznőre bízni a főszerepet, mint Anna Kendrick nagy tévedés. Grimaszai, amivel Stephanie figuráját életszerűvé akarta tenni az esetek többségében erőltetett, irritáló. Csifó Dorina sipító szinkronhangja is zavart, sok esetben nem is értettem a szövegét. Blake Lively sem egy kimondott színésznői őstehetség. Sean, a férj szerepét játszó „félig” maláj Henry Golding lehet, hogy fodrászként sokkal híresebbé vált volna, mint színészként, de legyünk nagylelkűek, nem volt sok lehetősége a vélt vagy valós tehetsége bemutatására. Örülök, hogy ingyen nézhettem meg, mert különben most szívhatnám a fogamat a felesleges pénzkidobásért.

Véletlen bukkantam rá erre a filmre és azonnal megtetszett. Szerencsére nem is kellett csalódnom a moziban, fergeteges volt.Ugyan nem mondható el róla, hogy egy erős thriller, azért tartalmazott mindent ami egy feszes hangulatú izgalmas sztorihoz szükséges. Emellett pedig egy csomó poént és iróniát is bele tudtak vinni a filmbe a készítők. Egyszerre volt humoros és izgalmas úgy, hogy a poénkodás nem ment a feszes hangulat rovására. Anna Kendrick és Blake Lively maximálisan hozták a karaktereiket, ezért is tudtak ülni a poénok, amik sokszor a karakterek eltúlzott jellemvonásaira épültek. Henry Golding most kicsit háttérbe szorult, nem nagyon tudott kiteljesedni a szerepében. Kedvenceim a bunkó szülők voltak, akik mindig kiröhögték a tökéletes főállású anyát Stephaniet.Márcsak az ő beszólásaikért is érdemes volt beülni a filmre. Anna Kendrick nagyon hiteles volt túlpörgött egyedülálló anyaként, még az eleinte feltűnően természetellenes szinkronhang is csak hozzáadott a karakterhez. Blake Lively,pedig egyenesen sziporkázott a szerepében, nagyvilági rejtőzködő dívaként ,az extravagáns öltözékeiben. Emily kosztümjei gyönyörűek voltak és tökéletes látványt nyújtottak a vásznon. Midezt pedig egy igazán csavaros rejtély övezte,amelynek megoldódása az utolsó pillanatokig felcsigázta a nézőt.Ahogy egyre mélyebbre haladtunk a nyomozásban,úgy lett egyre csavarosabb a sztori. Végeredményben ugyan nem volt annyira drámai a titok, azért igyekeztek felrázni az eseményeket. Ebben a thrillerben nem is annyira a rejtélyen, hanem inkább az embereken volt a hangsúly.Különböző emberi sorsokat,bukásokat és felemelkedéseket láthattunk.A filmben Stephanie mondja ki az egyik alapigazságot,hogy mindenkinek van egy sötét oldala. A szereplőknek erre a rejtett oldalára fókuszált a film. Èrdekesen boncolgatták a dolgot, ahogy a sztori során mindenkiből kihozták ezt a rejtett énjét. Így a szereplők közötti játszmák is egyre bonyolultabbak lettek a cselekmény előrehaladtával. Az Egy kis szivessség, tehát összességében egy csavaros thriller volt sok humorral, amelynek izgalmasságát a főszereplők folyamatos játszmázása és jellemük változatos alakulása adta.