2018.12.16 17:43 Márton Olvasottság: 335x
1

Egy keménykötésű folytatás

A Spanyoloknak 2007-ben sikerült összehozniuk az egyik legjobb found footage avagy kézi kamerás horrorfilmet, amit valaha láttam (bár ez azért némiképp túlzás, mert hát többségében kerülöm ezt a fajta technikai megoldással élő horror műfajt, de annál a filmnél, maximálisan élveztem az efféle megközelítését a történetnek) ezért elég kíváncsi lettem, hogy miként is folytatják az első részben eléggé "érdekesen" félbehagyott történetet a Rec2-ben!

Az első rész forgatókönyvéért és rendezéséért felelős páros Jaume Balagueró és Paco Plaza elvállalták hogy azonos leosztásban elkészítik 2009-ben a folytatását a Rec-nek és ha már úgy adta a lehetőség hogy ismét e két úriember vezényelhette le a folytatást, akkor az első rész minőségét vették elsősorban alapul a folytatásnál! Itt azért meg szeretném említeni, hogy mivel rendkívül alacsony volt az első Rec költségvetése, viszont nem kevés zöldhasút termelt a gyártó stúdiójának és emellett számos kritikai elismerést és filmes díjat is sikerült bezsebelni vele, csak idő kérdése volt, hogy Hollywood mikor csap le arra, hogy ők is lekészítsék a Rec amerikai változatát. Nos nem nagyon időztek, hisz 2008-ban Karantén címen már piacra is dobták a saját elképzelésüket a Spanyol változatról (azért sok szempontból gyengébb minőségű lett az szerintem mint az eredeti) na de térjünk vissza a 2009-es Rec2 című filmhez!

Egy keménykötésű folytatás

Az első rész befejezése szinte ordított a folytatásért, ezért tökéletes ötlet volt a készítőktől hogy pár perccel az előző rész végén látottak után folytassák a történetet (az ilyen megoldásokat egy folytatásnál mindig kedveltem, mert ad egyfajta folytonosságot a filmnek)! De mivel egy horrorfilmről beszélünk, ráadásul egy horrorfilm folytatásáról, ezért elég egyértelműnek tűnik hogy "nem túl sok" túlélője maradhatott az első felvonásnak, ezért új karaktereket kellett belevinni a történetbe és a négytagú kommandós alakulat plusz egy elég érdekes személy megjelenése biztosíthatta a film nézőjét, hogy a folytatása is elég pörgős lesz majd! Persze még egy pár új karakter is színre fog majd lépni (többségük ezeknek gyerekek) ezzel is érzékeltetik a készítők, akárcsak mint az első résznél, hogy itt senki nem számíthat túl sok jóra!

Mivel az első rész elég sok kérdést nyitva hagyott, ezért a folytatásának biztosítania kellett ezekre a válaszokat és egytől--egyig szinte meg is kapja ezeket a nézője (persze kapunk egypár újat is) de így azért már kicsivel több információval felvértezve érthetjük meg a cselekmény fővonalát! Mindezen információkat szinte tökéletesen adagolják a készítők, tulajdonképpen szinte mindig két akcióelem közé helyezik el, hogy a filmnéző épp hogy egy kicsit ki tudja "fújni" magát a látottakon, mert hát a Rec2-ben legalább annyi akciót sűrítettek mint horrort! Szerencsére mindkét műfaj elég jól tudott együttműködni az egész film alatt!

Érdemes még megemlíteni a technikai megoldásokat is, hisz az első rész egészen jól nézett ki, a maga naturális megjelenítésével, de itt azért még egy kicsivel rápakoltak erre és mivel nagyobb költségvetést engedélyeztek a folytatásnak, ezért nyugodt szívvel kijelenthettem, hogy e téren sem éri csalódás a horrorfilmek rajongóit! Mindent egybevéve egy szórakoztató és kemény folytatást sikerült összehozniuk és talán tényleg nem lett volna szükségszerű a további részek elkészítése!

71 [Rec]²  (2009)

horror | misztikus | thriller

Ha azt hitted, hogy már mindent láttál, hogy a borzalomnak vége van, akkor gondold újra! A nagysikerű spanyol horrorfilm második része ugyanis ott folytatódik, ahol az első véget... több»

1