A kevés kivételek egyike, amikor a filmváltozat jobban tetszett, mint az eredeti irodalmi alap. A film ismételt megnézése előtt újra elolvastam a könyvet, hogy friss összehasonlítási alapom legyen. Először még Noé idejében olvastam, sokkal jobbra emlékeztem. Azt elismerem, hogy a film csak a regény fő motívumát emeli ki, de azt kitűnően. A cselekmény számtalan másik emberrablásos történetnek az eredője, értéke egyebek mellett az elsőségében rejlik. Nem is kellett sokat várni az adaptációval, hiszen a regény megjelenése után már két évvel William Wyler leforgatta. Mindössze két szereplős pszichothriller, egy mentálisan beteg férfi (Ferdinand/Caliban) és egy szép képzőművészeti főiskolás lány (Miranda) tragikus története.
Kamaradarab lévén rendkívül fontos volt a szereplők kiválasztása, ami ragyogóan sikerült. Terence Stamp talán élete legjobb alakítását nyújtotta. Kifejező testtartása, arcjátéka, visszafogott mozdulatai egy beteg elme teljesen hihető, realisztikus képét varázsolta a filmvászonra. Samantha Eggar Mirandaként adós maradt jellemének kibontásával (a könyv alapján – szerintem - egy sznob, kékharisnya, öntelt nő.
Alakítását jelölték is az Oscar-díjra), de ez nem az ő hibája, mert maga az adaptáció mellőzte a hősnő alapos jellemzését, csak a fogságban szenvedő hősnőt kellett megjelenítenie. Nagyon érdekes módszer, hogy különböző művészeti alkotások értelmezési különbségeivel (Salinger „Zabhegyező” című regénye, vagy Picasso egyik festménye alapján) mutatja be a film a két szereplő homlokegyenest ellenkező esztétikai és ezáltal tudati másságát. Kiváló film, gyűjteményem (remélem ezután sem leszek olyan megszállott gyűjtő, mint Ferdinand!) egyik kiemelkedő darabja.
