Írhatnám úgy is, hogy a vezérigazgató és a gépírólány, ugyanaz lenne az értelme, vagyis ebben a filmben is a felsőbb osztályba tartozó úr oldalán az ártatlan leányka megtalálja a „boldogságot”. Az ilyen régi magyar filmeket nem is azért nézzük (már aki nézi), hogy erkölcsi tanulságot vonhassunk le belőlük, hanem a szereplő színészek kedvéért. A kabarészerzőként is elismert Szőke Szakáll „Vonósnégyes” című jelenetén már sokszor jókat derültem. Most láthattam egy jelentősebb szerepben is, amit még hazai környezetben játszott.
Később, az emigrációban is kapott kis szerepeket, például a „Casablancá”-ban a főpincért játszhatta, gondolom Kertész Mihálynak köszönhetően, aki a honfitársát látta benne. Rajta kívül, a film szereplői közül milyen sokan kényszerültek más hazát választani! Szörényi Éva, Páger Antal, (1956-ban hazatelepülve újra a legtöbbet foglalkoztatott színészek egyike lett) és még lehetne sorolni. Páger ebben a filmben kis szerepet kapott, de az a legtökéletesebb alakítás fűződik hozzá, amit a ’45 előtti magyar filmekben láttam. A Bodrogi nevű szereplőt játszotta, azt a szomorúságot, bánatot, elkeseredettséget amit mutatott nagyon kevesen tudták volna eljátszani.
Öröm volt látni Medgyaszay Vilmát, a kitűnő sanzonénekesnőt, akiről eddig csak olvastam. Clarisse bárónő szerepében lelkes közönsége volt Blazsek (Szőke Szakáll) „mutatványai”-nak. Fenyvessy Éva és Békássy István (később Amerikában Stephen Békássy) tánckettőse ragyogó produkció volt. A rendező, Kardos László, Leslie Kardosként szintén Amerikában folytatta sikeres rendezői pályáját. Az értékelésemet erősen befolyásolta Páger emlékezetes pár perces alakítása.
