2019.02.06 11:21 Márton Olvasottság: 295x
1

Vámpírevolúció Marvel módra

Az 1998-ban bemutatott Penge első része mind pénzügyi szempontból (45 milliós költségvetésből hozták tető alá és több mint 130 millió dollárt fialt) mint pedig kritikailag is elég sikeres volt, ezért csupán az volt a kérdés, hogy mikor láthatjuk kedvenc vámpírvadászunkat újra a mozivásznon. A forgalmazó stúdió a New Line Cinema úgy gondolta hogy addig üssük a vasat ami még meleg, így négy évre az első rész sikere után, már a moziba is küldte a Fényjáró legújabb kalandjait, tulajdonképpen "csupán" a rendezői székben változtattak, Guillermo del Toro váltotta az első rész rendezői székéből Stephen Norrington-t! Ami számomra egy egész jó döntésnek bizonyult, hisz Mr. del Toro már bizonyította hogy kimondottan jól tudja alkalmazni filmjeiben a horror elemeket (Ördöggerinc, Cronos, Mimic)! Guillermo del Toro-nak ez volt a második filmje, amit az amerikai mozikra készített, az első filmje a Mimic igaz hogy a maga nevében én egy jó filmnek tartom, de ettől függetlenül megbukott a mozipénztáraknál! Tehát kicsit kockázatos húzásnak éreztem a rendezőváltást, de a lényeg hogy nagyon bejött a Penge 2-ben!

A film forgatókönyvéért ismét David S. Goyer volt a felelős és ahhoz képest, hogy egy sokkal egyszerűbb történettel állt elő mint az első résznél, mégis számomra sokkal szórakoztatóbbra sikeredett, hisz itt teljesen sallangmentes a történet és mindent feláldoznak az akció oltárán! Tulajdonképpen a film közel két órás játékideje egy hatalmas harc, üresjáratoktól teljesen mentes és igaz ezt fel lehetne róni akár hibának is, hogy a történetben semmiféle katarzis nem található, engem ez mégsem zavart, mert ez a film még mindig egyfajta bűnös és mocskos szórakozás! Az akciójelenetek pazar minőségűek (még mai szemmel is teljesen rendben voltak)! Igaz hogy a folytatásába sokkal több CGI találtak, viszont ezek is szemkápráztatóan szépek voltak és az új vámpírok kinézete, is sokkal jobban passzolt ehhez a rendkívül sok sötét jelenettel tarkított akció horrorfilmhez!

Vámpírevolúció Marvel módra

Penge karakterét nem mélyítették itt sem el, tulajdonképpen csak tovább fokozták a nézőben azt az érzést, hogy jöhet akármilyen ellenfél, akkor is csak egy győztes lehet, mégpedig Penge személyében! Viszont talán kicsivel több humort is tartalmaz a folytatás, amik kimondottan Wesley Snipes karaktere szállít, de a további szereplők közt találhatjuk Ron Perlman-t is, akiben ismét nem csalódtam!

Akik szerették az első részét, azoknak nagy problémájuk nem lesz a folytatásával sem, hisz ez egy kimondottan pörgős akció horror, hatalmas adrenalinbomba, kimondottan jól speciális effektekkel, nálam ott a helye a kedvenceim közt!

76 Penge 2  (2002)

akció | horror | sci-fi | thriller

Penge (Wesley Snipes) új ellenséggel, egy még rémisztőbb fajjal találja szembe magát, akitől a vámpírok is rettegnek. Pengének  és a vérszívóknak nem csak fegyverszünetet... több»

1