Amikor a túlélés a halálnál is nagyobb büntetés

Nehéz "megszólalni" a film megnézése után, annyira nyomasztó, letaglózó, sokkoló és elkeserítő mindaz, ami ebben a két órában látható. Az első háromnegyed óra picit lassú, az alkotók bőven hagytak időt a főszereplőkkel való megismerkedésre (és talán a velük való azonosulásra is). Idilli képekkel indul a sztori, két fiatal tervezgeti a jövőt, bepillantást nyerhetünk a családtagjaik, a környezetükben élők mindennapjaiba. Noha a film első felében a hidegháborús események mind jobban beszüremkednek az egyszerű emberek életébe is, viszonylag normális mederben csordogál minden, és egy ideig csupán a leginkább beavatottak tudják, hogy fel kell készülni a legrosszabbra is. Aztán a pánikhangulat átterjed az emberekre is, és az atombombák ledobása után elszabadul a pokol.

Szavakban elmondhatatlan iszonyattal szembesül a néző, de képileg sem könnyű visszaadni mindazt, ami hasonló helyzetben a valóságban is megtörténhet. Egyetlen pillanat alatt romba dől mindaz, ami azelőtt volt, emberi testek olvadnak össze szó szerint az égő romokkal, megszenesedett holttestek hevernek mindenütt, a túlélők jelentős része megbetegszik, nyomorék lesz. (És innen visszatekintve nevetségesnek és értelmetlennek tűnik az embereknek az a természetes életösztöne, amely pl. az atombombák ledobását megelőző időszakban az élelmiszerek összehalmozásában vagy a városból való elmenekülésben nyilvánul meg, hiszen a nukleáris csapást a történet szerint az egész északi félteke megszenvedi, Nagy-Britannia lakossága is megtizedelődik.) Magukat összevizelő, összecsináló, borzasztó kínok között meghaló, agóniájukban öklendező, eltorzuló emberek látványa kavarja fel a néző lelkét, a képek beleégnek a retinájába, csak néz, csak néz, és képtelen felfogni azt a pusztulást, amit egy hasonló atomtámadás a valóságban is jelenthetne. A túlélőket testi kínjaik mellett különböző lelki megpróbáltatások is gyötrik, át kell élniük pl. a szeretteik elvesztését, a kilátástalanságot. Az emberiség visszatér a kőkorba, teljesen széthullik a civilizáció, úgy az egyes emberek közötti kötelékek, mint maga az állam. A történet egyik legtragikusabb vonása, hogy maguk azok a szervek sem képesek megfelelni a feladatuknak, amelyek a normális élet megszervezésére, a rendfenntartásra hivatottak, pl. a polgármester és kis csapata is képtelen akár csak minimális mértékben is javítani a kaotikus helyzeten. Ruth és családja sorsa pedig szerintem azt jelképezi, hogy nincs megváltás, a gyerek születése - ami normális esetben örömet okoz - itt már tragédia, szükségtelen rossz, hiszen a nemzedékek fokozatosan elkorcsosulnak, teljesen reménytelenné válik a jövő. Ebből a szempontból nézve persze felmerül a kérdés, hogy ilyen körülmények között egyáltalán érdemes-e (sőt, lehet-e) élni. Úgy vélem, a rendező nemleges választ ad erre a kérdésre.

Amikor a túlélés a halálnál is nagyobb büntetés

Emberi ésszel felfoghatatlan és szavakban/képekben megfogalmazhatatlan borzalom sokkolja a nézőket a film láttán, nem is csodálom, hogy kevéssé ismert ez az alkotás. A komoly téma mellett szerintem több olyan tényezőt is fel lehet sorolni, amelyek miatt a film mély hatást gyakorolhat a nézőkre. Az egyik a dokumentarista stílus, a naturalizmus, illetve a szikár, tényszerű mesélésmód, a tények, számszerű adatok sorjáztatása, az elbeszélés szaggatottsága. A másik momentum az lehet, hogy a film szereplői kevésbé ismert (esetleg Nagy-Britanniában jobban ismerhették őket, mint mi), hétköznapi színészek, legalábbis nem világsztárok, így talán a néző is könnyebben tud azonosulni a figurákkal, akik ráadásul mind hétköznapi emberek, nem pedig mondjuk tudósok, magas rangú politikusok, tehát életközeli szituációt mutat be a film, hiszen tudjuk, hogy az ilyen eseményekben rendszerint nem a gazdasági, politikai, katonai elit tagjai hullanak el. A magam részéről azt is fontosnak tartom, hogy a cselekmény Sheffieldben, illetve a környékén játszódik. Nem New Yorkban, nem Los Angelesben, nem egy metropoliszban, hanem egy kisvárosban. Ez az emberközelibb lépték is talán nyomasztóbban hathat, mintha egy hatalmas várost érne egy ilyen csapás. Ami számomra furcsa volt, az pl. az atomcsapás után a mezőgazdasági munkák megkezdése, szerintem azért egy sugárszennyezett környéken nem nagyon menne a növénytermesztés, és valószínűleg a vetőmagvak is fertőzöttek lennének, én a sztorinak ezt a részét picit irreálisnak találtam.

A Fonalak (bár talán jobb lenne Szálaknak fordítani a címet) megítélésem szerint az egyik legütősebb háborúellenes film. Ahogyan az a történetben is elhangzik, egy atomháborúban nem lennének győztesek, s ily módon a film komoly figyelmeztetés is a nagyhatalmaknak. Tegyük hozzá, a hidegháborúnak az olvadás időszakát követő újabb eszkalálódása a 70-es évek végén és a 80-as évek elején reális félelmet teremthetett mindenkiben az atomfegyverek esetleges bevetését illetően. Ebből a szempontból tehát a film valós érzelmekre, félelmekre alapoz, illetve játszik rá. Ahhoz képest, hogy ez egy televíziós alkotás, meglepően magas színvonalú, és valószínűleg hatalmas feladat lehetett az embertömegek mozgatása, a bombázást követő pusztítás lefilmezése (nem is beszélve az anyagi vonzatokról), még ha esetleg maketteket is robbantottak fel, vagy mondjuk felhasználtak más jellegű felvételeket is. Még manapság is rettenetesen sokkoló, nyomasztó és felkavaró ez a film, a felfoghatatlan és leírhatatlan iszonyatot tolja folyamatosan a néző arcába. Ezt az alkotást érdemes lenne látnia mindenkinek, de erős a gyanúm, hogy sajnos pont azokat nem érintené meg, akiknek a legnagyobb felelősségük és hatalmuk van az atomháború elindítása vagy éppen megakadályozása terén.

100 Fonalak  (1984)

dráma | háborús | sci-fi

Az iráni válsághelyzet miatt a NATO és a szovjet haderők atomrakétákat lőnek fel. A támadás következtében az angliai Sheffield teljesen megsemmisül, a kevés túlélőnek pedg... több»