Nehéz megszólalnom a film megtekintése után, valamiért nem tudom egyértelműen rossznak kikiáltani ezt az alkotást, holott azt azért nem lehetne róla állítani, hogy a színvonala az egeket verdesné, mégis van benne valami iszonyú sötétség (átvitt értelemben), komorság, ami egyes pillanatait érdekessé teszi. A Penge a sötétben – noha van magyar címe – tudomásom szerint sosem futott idehaza, de talán érdemes lenne arra, hogy legyen egy magyar nyelvű verziója, még, ha a felhozatal második vonalába sorolható is. Mindamellett azonban a film a megváltásra váró, de azt soha el nem érő, a félelmei, szégyenfoltjai elől magányba zárkózó modern ember szörnyűséges frusztrációiról, pszichés torzulásairól, rejtegetett öngyűlöletéről szólva egy nagyon komor és kegyetlen rémtörténetet tálal a néző elé, amely szerencsésebb esetben akár elsőrendű produkciót is eredményezhetett volna.
Az alapötlet több szempontból is érdekes. Egyrészt a sztori zömmel zárt térben – egy villában, illetve annak udvarán/kertjében – játszódik, ami elvben lehetőséget ad a feszültségteremtésre, illetve sugallhatja a modern ember elmagányosodását, boldogtalanságát is. Másrészt a történet voltaképpen film a filmben, hiszen a főszereplő (minő véletlen) egy giallóhoz készül zenei anyagot komponálni, és részleteket is láthatunk a készülő filmből, ami keretes szerkesztéssel fogja közre a Penge a sötétbent, nem mellesleg pedig – bár első pillantásra mellékszálnak tűnik – kiderül, hogy annak a filmnek a sztorija nagyon is szorosan kapcsolódik a zeneszerző és a barátja sorsához, és kulcsot ad a gyilkos indítékainak megismeréséhez. Szerintem ez az önreflexivitás és kicsit cinkos kikacsintás a Penge a sötétben egyik fő erénye, egyúttal azonban a giallo műfaja előtti tisztelgésnek is felfogható.
Önmagában véve a sztori nem túl fajsúlyos, a klasszikus giallók motívumait fedezhetjük fel benne – kivétel viszont pl. a szexualitás bizonyos értelemben való kimaradása, illetve a gyilkos sem akkurátusan felhúzott fekete bőrkesztyűben teszi el láb alól az áldozatait –, ám a film elmozdulni látszik a 60-as, 70-es évek olasz zsánerdarabjai felől az éppen felfutóban lévő (amerikai) slasherek irányába; megőrizve a gyilkosságok brutalitását és a tettek naturalista ábrázolását. Úgy vélem, a sokszor futószalagon gyártott giallók tengerében a gyilkosságok annyiféle indítékát mutatták már be a Penge a sötétben elkészültének időszakára, hogy az alkotóknak nem lehetett könnyű újat mondaniuk, kicsit talán érződik is ez a "fáradtság" ebben a filmben is, a történet végső soron a nemi identitás kérdéseire alapoz, és végül kiderül, hogy a tettes egy normálisnak tűnő, de torz lelkű személyiség, aki a két énje közti szakadékot képtelen áthidalni.
A film egyik nehezen kezelhető jellemvonása a sok abszurd élethelyzet, mint pl. a semmiből feltűnő, majd hirtelen "eltűnő" – természetesen meggyilkolt – nők. Egyikük a beépített szekrényből bújik elő csak úgy, miközben a főszereplőnk meg sem kérdezi tőle, ki ő, és hogyan jutott be a házba. A Penge a sötétben egy furcsa és szürreális világba vonja be ezzel a nézőt, aki – ha rutinos giallo rajongó – megszokhatta a hasonló zsánerfilmek "logikai bukfenceit", viszont ebben az esetben szerintem mindez egy kicsit túlhajtott és erőltetett, hiszen mondjuk mit keresne egy tapétavágó kés és egy erotikus (?) újság azon az asztalon, amelyen éppen csak elkezdett dolgozni a zeneszerző. A történetben viszonylag kevés a szereplő, így egy részüket lehetőségünk nyílik jobban megismerni. A rendező aránylag sok időt hagy a "háttérsztori" boncolgatására, viszont véleményem szerint ezzel kicsit döcögőssé is válik a film ritmusa, akadnak üresjáratok is a történetben, és szerintem sok a kb. két órás játékidő. Noha több gyanúsított is akad, a lehetséges elkövetők egy része kifejezetten csak "töltelékfigura", és nekem az volt az érzésem, hogy csak időhúzó jelleggel szerepeltetik őket a filmben. A valódi tettes kiléte talán nem okoz meglepetést, vannak apró mozaikok, amelyek apránként segíthetnek a nézőnek rájönni, ki követi el a bűncselekményeket.
A mészárlások zöme kellőképpen élvezetes és látványos, rendkívül feszült légkört teremtenek, és érdekesség, hogy a gyilkosságok többségére nappal kerül sor. A labirintusszerű villában kétségbeesetten menekülő áldozatok ismét csak hangsúlyossá teszik a teret, a modern, de puritán berendezésű, kissé személytelennek tűnő ház a magányosságot, a kirekesztettséget, a "mai" ember kiüresedettségét szimbolizálja, miközben a fehér falak mint jelképek kontrasztot alkotnak a gyilkos éjfekete lelkével, a téboly és az iszonyat véres-erőszakos tobzódásával, a múlttól és az identitás kettősségétől való menekülés képtelensége által kialakult sötét belső világgal. A színészek többsége számomra meglehetősen ismeretlen volt, egyedül Andrea Occhipinti neve mondott nekem valakit, akit A New York-i hasfelmetsző c. Fulci-film egyik szerepében volt szerencsém látni. Itt azonban mintha nem lenne eléggé ütős az általa alakított figura, eléggé lagymatagra és jelentéktelenre sikerült a férfi főszereplő alakja. A mellékszereplők többsége gyakorlatilag semmiféle érzelmet vagy reakciót sem vált ki a nézőből, már csak azért sem, mert amilyen váratlanul felbukkannak, úgy nagyrészt áldozatul is esnek a gyilkosnak. A leginkább eredetinek mondható mellékszereplő talán a kertész, az őt alakító színész hitelesen hozza a sunyi, tenyérbe mászó képű figurát, noha az kétségtelen, hogy a film talán legblődebb ötlete az, hogy őt is gyanúsítottként próbálják bemutatni.
A hiányosságok, gyengeségek ellenére is van valami megmagyarázhatatlan ereje a Penge a sötétben c. opusnak. Kevés giallóban láthatunk annyira brutális gyilkosságokat, mint itt, és telitalálat a horrorfilm-készítésről szóló horrorfilm ötlete. Ez az alkotás a kicsit sikerületlen forgatókönyv, és a helyenként ügyetlen megvalósítás ellenére is tud időnként feszültséget teremteni, és magával tudja rántani a nézőt egy tébolyult elme rémületes világába, ahonnan nincs menekvés. A történet jól visszaadja a 80-as évek hangulatát, és egyúttal azt is megmutatja, hogyan változott az egyébként már hanyatlóban lévő, és egyre inkább kifáradó giallo műfaja is a születése óta eltelt időszakban. Vegyesek az érzelmeim a film kapcsán, szerintem egy megtekintést megérdemel, még ha nem is remekmű.
La casa con la scala nel buio filmtartalom: Egy zeneszerző kibérel egy toscanai villát, hogy élete fő művét megalkothassa egy horrorfilmhez. Zeneszerzés közben a házba sorra... több»
Szereplők: Michele Soavi, Marco Vivio, Giovanni Frezza, Andrea Occhipinti, Anny Papa
