Gaspar Noé az egyik legegyedibb kortárs filmes alkotó. A hagyományos, lineáris narratívát gyakran felrúgó szerkezet, forradalmi kamerahasználat, vibráló színek, effektek, valamint a néző befogadóképességének határait súroló, vagy helyenként azon is túllépő képi- és hangzásvilág jellemzik. Noéra könnyen rá lehetne sütni, hogy öncélú. Korábbi filmjeire is jellemző volt, hogy a mondanivaló aláhúzására egy hangsúlyos jelenetet a végtelenségig túltolt. Ez véleményem szerint nézői befogadás kérdése. Az "Eksztázis" során is biztosan lesznek, akik számára a film már a "túl sok" kategóriába esik és olyanok is, mint pl. én, akik, ismerve a rendező eddigi munkáit, sejtik mire számítsanak, és a végeredmény összességében "betalál", eléri a célját.
A történet egyszerű: Egy tánctársulat vezetője fiatal tehetségekből verbuvál egy franciaországi előadásra táncosokat, mely esetlegesen egy amerikai turnéval is kecsegtet. Az első pár percben ezen fiatalok felvételi interjúiból láthatunk jeleneteket, a stílus ekkor a dokumentarista jelleget súrolja. Ezt követően egy zeneileg és képi világ szempontjából is zseniális koreográfiájú táncjelenetben mutatják be "hőseink" tudományukat, majd a kemény munka ellensúlyozására bulizni kezdenek. Igen ám, de valaki a csapat jutalmául szánt sangriába valami LSD-acid jellegű, rendkívül komoly drogot csempész, aminek következtében a szereplők fokozatosan elveszítik a realitásérzéküket, és az anyag súlyos cselekedetekre sarkallja őket; a pokol elszabadul. Ezt az infernót Noé olyan mértékben szabadítja a nézőre, hogy vannak pillanatok, amikor mi is szabályosan szenvedünk a szereplőkkel. Fantáziálás, erőszak, szex, kétségbeesés, tömegpszichózis, a durva tudatmódosítók klasszikus stílusjegyei jelennek meg, de a rendező zsenijének hála a legtöbb esetben nem direkt az arcunkba nyomott brutalitást kapunk, az inkább csak sejthető, vagy a képernyő egyik sarkában jelenik meg, vagy az effektusok miatt kevésbé látható. A film explicitása így pont azon a vonalon mozog, ami megmenti az alkotást az öncélúságtól.
A történetről nem igazán tudunk meg többet, az őrület egy ponton véget ér, és mi, nézők kicsit hálásak lehetünk ezért, mert bár Noé képes volt egy vizualitásban és mondanivalóban is rendkívül erős és egyedi filmet alkotni, azért rendesen igénybe vette nézői tűrőképességét. Fontos kiemelni, hogy a szereplők egy kivételével (Sofia Boutella kvázi főszereplő egy főszereplő nélküli filmben) mind amatőrök, így a filmbéli teljesítményük még inkább megsüvegelendő. Az "Eksztázis"-t nem biztos, hogy őszintén tudnám ajánlani mindenkinek, de aki Gaspar Noé filmművészetét ismeri, szereti és/vagy nyitott a kísérletező, egyedibb darabok iránt, azoknak mindenképpen izgalmas szórakozás lehet.
72 Eksztázis (2018)
dráma | horror | thriller | zenés
A születés és a halál az igazi, mindent átható élmény. Az élet csupán múló tünemény - Gasoar Noé új filmjében a tudatalattit hívja segítségül. Egy erdő közepén... több»
Szereplők: Sofia Boutella, Souheila Yacoub, Lea Vlamos, Romain Guillermic, Claude-Emmanuelle Gajan-Maull
