Eksztázis (2018)

Aki ismeri Gaspar Noé és a hasonló rendezők munkásságát, az tudja, mire számítson. Igazából még ez Noé egyik legvisszafogottabb filmje. De azért nem kell megijedni, kellően beteg ez is mind vizuálisan, mind forgatókönyvileg. :D

Egy erotikával túlfűtött narkós film. Van rengeteg ilyen, tud még vajon Gaspar Noé mutatni újat a témában? Tud. Habár ehhez kell az is, hogy az ember betudja fogadni az ilyen jellegű filmeket. Én nagyon szeretem a rendező eddigi munkáit, és szerencsére alaptalanok voltak a félelmeim, hogy sokadjára már nem tud meglepni. Noé neve garancia a jó minőségre, gyönyörű felvételek és erős színek, f@sza zenék, őrült koreográfiák. A film első fele csak táncolásból, és látszólag semmitmondó beszélgetésekből áll össze. Aztán beüt mindenkinél az LSD, és elszabadul a pokol. Annyira erős és magával ragadó, hogy nem feszült csendben bámultam a képernyőt egészen a végéig.

Gaspar Noé az egyik legegyedibb kortárs filmes alkotó. A hagyományos, lineáris narratívát gyakran felrúgó szerkezet, forradalmi kamerahasználat, vibráló színek, effektek, valamint a néző befogadóképességének határait súroló, vagy helyenként azon is túllépő képi- és hangzásvilág jellemzik. Noéra könnyen rá lehetne sütni, hogy öncélú. Korábbi filmjeire is jellemző volt, hogy a mondanivaló aláhúzására egy hangsúlyos jelenetet a végtelenségig túltolt. Ez véleményem szerint nézői befogadás kérdése. Az "Eksztázis" során is biztosan lesznek, akik számára a film már a "túl sok" kategóriába esik és olyanok is, mint pl. én, akik, ismerve a rendező eddigi munkáit, sejtik mire számítsanak, és a végeredmény összességében "betalál", eléri a célját. A történet egyszerű: Egy tánctársulat vezetője fiatal tehetségekből verbuvál egy franciaországi előadásra táncosokat, mely esetlegesen egy amerikai turnéval is kecsegtet. Az első pár percben ezen fiatalok felvételi interjúiból láthatunk jeleneteket, a stílus ekkor a dokumentarista jelleget súrolja. Ezt követően egy zeneileg és képi világ szempontjából is zseniális koreográfiájú táncjelenetben mutatják be "hőseink" tudományukat, majd a kemény munka ellensúlyozására bulizni kezdenek. Igen ám, de valaki a csapat jutalmául szánt sangriába valami LSD-acid jellegű, rendkívül komoly drogot csempész, aminek következtében a szereplők fokozatosan elveszíti... több»

Na, hát erre igazán nem számítottam. Elképesztő sodrású és meghökkentő film, bár Gaspar Noétól nem is igazán számította másra. Érezhetően nem a megbotránykoztatás vagy a puszta hatáskeltés volt a cél, hanem egy igazi érzéki filmet készíteni. Mindenképpen érdemes megnézni, szinte kötelező darabnak mondanám!

Lehet, hogy bennem van a hiba, de én ezt egyáltalán nem tudtam felfejteni, hogy egyáltalán miről is akar lényegében szólni a film. Bár a képi világa valahogy mégis lenyűgözött valahol és az alakítások is nagyon odaszegeztek a székhez.

Ez a film egy komplett látomásszerű hallucináció, a filmes nyelvezet elég egyedi kitágítása, bár nem mondom, hogy nem láttunk még hasonlót. Mindenesetre megvannak a maga erős pontjai, de az is biztos, hogy csak egy relatíve szűk réteget fog tudni teljes mértékben szórakoztatni.

Gaspar Noétól nem számítottam másra, mint amit ez a film nyújtott, de azért óvatosan minden újoncot óva intenék a rendezőtől, mert lehet, hogy nem azt fogják kapni, amit vártak. Az egész film egy öncélúnak is nevezhető hallucináció, amibe úgy érzem, inkább a néző projektálhat bele értelmet, és arra nem érdemes várni, hogy a film önmagában kielégít effél igényt. A direktor legutóbbi filmjeihez képest én látok előrelépést, de közepesnél jobb értékekelést sajnos nem tudok adni.