2019.06.12 13:09 Kóborló Olvasottság: 419x
1

Mint derült égből a villámcsapás

Rengeteg olyan film van, ami nagymértékben kerüli el kis hazánkat (és itt nem elsősorban a mozis bemutatókra, vagy a dvd-s megjelenésekre gondolok) sokkal inkább arra a tényre, hogy szinte sehol nem lehetett olvasni róluk semmit (ezúttal is csak dicsérni tudom a mafab oldalát, mert amióta rátaláltam e remek kis oldalra kisebb válogatást tudtam már összeválogatni ezen filmek közül) és hát jelen filmünk is ebbe a válogatásba tartozott. Az így kiválasztott filmekről, a megtekintésük előtt nekem bőven elég a film tartalma és semmi esetre nem tekintenék meg előtte egy előzetest, vagy akár hogy angol oldalakon utána keresnék, hogy meg fogja e érni a ráfordított időt. Nos a 2017-ben készült Hostile című produkciót egyértelműen, azon filmek közé sorolnám, amiket kimondottan kedvelek, de nagy valószínűséggel sok ember, azért nem fogja annyira jóra értékelni mint jómagam, mert azért nem egy hibátlan alkotással van dolgunk és ez a fajta filmes műfaji keverék (dráma+horror az esetek nagy százalékában jól tud működni) viszont itt, tényleg elég érdekes formájában tárják elénk. De nézzük hogy mit is kapunk a Hostile című filmtől.

A film készítői nem sokat pepecselnek bevezetéssel (vagy előjátékkal) hisz máris megkapjuk a földünket, valami apokalipszis esemény után és innentől (igaz csak rövid ideig) egyfajta Mad Max hangulata lesz az egésznek. Nem vagyok az a fajta filmnéző aki azonnal elvárja az adott filmtől, hogy magyarázatokat nyújtson a látottakra, bőven megelégszem azzal, ha a film végére ezt megkapom, vagy csak ha utalnak majd rá. Majd megismerkedünk a főhősnőkkel Juliettel ( alakítja) aki az egyik túlélője az ismeretlen apokalipszis eseményeknek. A film további eseményei spoilereket tartalmazna, ezért inkább ezt ki is hagynám és csak azt írnám le, hogy van a filmben egy adott olyan jelenet, ahol a történetvezetés kettéválik, múlt és jelen idővé. Ez a fajta horror, dráma megközelítés nekem kimondottan tetszik, hisz folyamatos flashbackek formájából ismerhetjük meg az eseményeket, amik kimondottan nagy hatással lesznek a film jelen idejű síkjára, illetve a karakterfejlődésekre.

Mint derült égből a villámcsapás

A film nagyon kevés szereplővel operál, de ezen szereplők karaktereik rendkívül erősek és jól is formálódnak a befejezésig. Egyértelműen ezen karakterek miatt volt működőképes a film, hisz sikerült elérniük nálam azt, hogy érdekeljen a sorsuk, a történetük. Persze a film befejezése megpróbál egy csavart is belevinni a történet végére (bár ha jobban belegondolok kissé kiszámítható ez a csavar a film közepére) attól függetlenül, nem veszít az értékéből.

Jómagam sokkal inkább egy erősebb drámának mondanám ezt a filmet, egy-két horror elemmel, amiben kimondottan jól sikerült a karaktereket ábrázolni, a kevés technikai megvalósításra sem nagyon panaszkodhatunk, hangulatilag pedig többnyire egy kissé szomorkás, néhol pedig kellőképpen izgalmasra sikeredett a végeredmény.

56 Hostile  (2017)

dráma | horror | sci-fi

Juliette egy szörnyű apokalipszis túlélője, akinek keményen meg kell küzdenie a további életben maradásért. Az éhség, szomjúság és törött lába mind komoly kihívást... több»

1