2019.06.19 19:25 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: 470x
2

Élünk, halunk, újra élünk, majd halunk…immáron másodszor

2017-ben a Boldog halálnapot! egy kellemes meglepetést tudott produkálni: az Idétlen időkig alapkoncepcióját összemixelte a slasher-filmek dramaturgiájával, megfűszerezte egy kis tiniromantikával, ami így együttesen egy kiszámítható, de mégis szórakoztató kis horrorfilmecskét adott a nagyérdeműnek (nem volt egy világmegváltó alkotás, de el lehetett lenni vele). Emellett a kasszáknál is jól teljesített (a kevesebb mint 5 milliós büdzséből összetrombitált laza 125 milliót), így nem is lehetett kérdés, hogy elkészül a folytatása, mely 2019 februárjában debütált. Még el sem indult a film, de már megfogalmazódott bennem az a kérdés, miszerint a 2017-es első rész alapötlete egy film erejéig volt működőképes, ebből kifolyólag miben fog tudni újat mutatni a Boldog halálnapot! 2?

Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy az író-rendező Christopher Landon (aki az első részt is levezényelte) legalább megpróbált némi újdonságot csempészni a sztoriba. Elsőként azt akarta elhitetni, hogy ezúttal egy srác (nevezetesen a Ryant alakító Phu Vi) éli át a gyilkos napot újra meg újra, hogy aztán hamar bekerüljön a képbe Tree Gelbman (Jessica Rothe) is, akinek már van tapasztalata az ilyen „jelenséggel”, majd fény derül arra is, hogy ez az időhurok nem a véletlen műve, hanem egy tudományos kísérlet mellékhatása. Az egyetem néhány kockafigurája ugyanis megalkotott egy olyan masinát, mely képes párhuzamos dimenziókat (és időhurkot is) létrehozni. Innentől veszi kezdetét az első etap történetének ismétlődése némi módosítással: Tree-nek ismét át kell élnie a halálával végződő szülinapját, de ezúttal arra kell rájönnie a barátaival együtt, hogy melyik algoritmus fogja lezárni azt a bizonyos hurkot, illetve megszüntetni a párhuzamos dimenziót.

Élünk, halunk, újra élünk, majd halunk…immáron másodszor

Érdekes változás a 2017-es mozihoz képest, hogy jelen film megpróbál válaszokat adni az egész időhurkos mizéria elméleti hátterére (van itt kvantumfizikai okfejtés, meg multiverzumról való elmélkedés), s bár a próbálkozása értékelendő, azért az kicsit bosszantó, hogy a saját szabályait milyen nagyvonalúan rúgja fel jelen alkotás (csak annyit mondok: ha Tree a párhuzamos dimenzióban van, akkor nem kéne belőle kettőnek lennie?). Emellett a folytatás nagyobb hangsúlyt fektet a főszereplő lelki világára (ezt kétségkívül jól is csinálja), melynek sarkalatos pontja a „menni vagy maradni” kérdés megválaszolása, avagy: Tree vajon visszatér a korábbi életéhez, ahol összejön egy sráccal, vagy marad a párhuzamos dimenzióban, ahol újra együtt lehet az édesanyjával, akit a párhuzamos idősíkban elvesztett. Már a fentiekből is jól látszódik tehát, hogy a Boldog halálnapot! 2 kicsit eltávolodott a horrorfilmes jellegtől, helyette inkább a drámai és vígjátéki elemek kaptak nagyobb hangsúlyt, s ezt csak nyomatékosítja az is, hogy a maszkos gyilkos olyannyira háttérbe szorult, hogy abszolút semmi funkciója nincs a másfél órás játékidő alatt (maximum annyi, hogy kicsit késleltesse a lezárást). Ami a legfőbb problémám, és itt be kell iktatnom egy kis SPOILER-t: nem elég erősek az érvek arra, hogy Tree az eredeti síkban maradjon, ahol az anyja halott, a lakótársa meg akarja gyilkolni, ugyan alakulóban van a románc egy cuki sráccal, aki itt az utált cicababával jár, na de végül összejönnek az új síkban is. Akkor miért is térjen vissza a régi életéhez? Oké, értem én, hogy az édesanyjával azóta átélt élmények így hamisnak tűnnek, de most újra lehetne kezdeni gyűjteni őket. Akkor miért választja az eredeti felállást? Nem tudom megérteni! SPOILER vége

Mindezek ellenére a filmet mégsem titulálnám rossznak, s ennek leginkább Jessica Rothe az oka: a színésznő most is remekül hozza a cinikus főszereplőt, ezáltal pedig több szórakoztató momentummal is megajándékoz (itt is érdemes figyelni arra a jelenetsorra, hogy hányféleképpen tud elkövetni öngyilkosságot, ami visszautal az első film hasonló, gyilkolós képsorára).


Annak idején az első rész nyíltan felvállalta a párhuzamot Phil Connors kalandjaival, s ez most sincs másképp: a Boldog halálnapot 2! sokkal inkább a Vissza a jövőbe második epizódjának ötletét veszi alapul, csak sokkal szedett-vedettebb módon. A slasher-horrortól kicsit eltávolodva inkább egy tinidrámává alakult, jelezvén, hogy az előző etaphoz képest mást kapunk, de a felszín alatt ez még mindig a 2017-es film újrája (csak több logikai bukfenccel).

horror | misztikus | sci-fi | thriller | vígjáték

Tree Gelbman már reménykedik benne, hogy az élete visszatér a rendes kerékvágásba. Aztán kiderül, hogy az életben maradás nem mindenre jelent megoldást, sőt. Mintha a gondok és... több»

2