Sírj csak La LLorona!

Az idén áprilisban bemutatott A gyászoló asszony átka immár a hatodik film a 2013-ban útnak indított Démonok között franchise keretében. Részben a horror-reneszánsznak, részben az első Conjuring film újdonságának köszönhetően kétségkívül egy (anyagi értelemben) sikeres vállalkozásnak tekinthetjük a James Wan istápolása alatt épülő univerzumot, de ha az egyes alkotóelemek minőségét tüzetesebben megvizsgáljuk, akkor bizony ég és föld különbséget fedezhetünk fel köztük. Egy Démonok közöttre jutott egy Annabelle, egy Annabelle 2; A teremtésre jutott egy Az apáca. És akárcsak a démoni baba, vagy Valak első filmes paráztatása, úgy a mexikói folklórból származó gyászoló asszony ijesztgetése is elsüllyedt a középszerűség posványában.

A történet kiindulópontját egy 17. századi legenda adja, mely szerint egy mexikói hölgy, miután megtudta, hogy hőn szeretett férje megcsalta őt egy fiatalabb bigével, vízbe fojtotta két gyermeküket, s mikor szörnyű tettét realizálta, ő is a folyóba vetette magát. Azóta mint „A gyászoló asszony” (spanyolul: La LLorona) jár-kel, kísért a világban, s mások gyerekeit próbálja elrabolni. Röpke háromszáz évet ugorva az időben, az 1970-es évek Los Angelesében találjuk magunkat, ahol megismerhetjük a gyámügynél dolgozó, két lurkóját egyedül nevelő Annát, aki egy véletlen folytán kapcsolatba kerül ezzel az entitással, és innentől nem lesz nehéz kitalálni a cselekmény kimenetelét: a démon válogatott módszerekkel folyamatosan fenyegeti a nőt és a gyermekeit, és már-már úgy tűnik, hogy a csonka családot az őrületbe kergeti, de utolsó mentsvárként találnak egy démonűzőt az egyház szemében kuruzslónak számító Rafael atya személyében, aki a segítségükre siet.

Sírj csak La LLorona!

Ugyan nincs benne olyan sok, de A gyászoló asszony átka is tartalmaz egy-két pozitívumot: egyrészt Linda Cardellini jól hozza a gyermekeiért aggódó, majd küzdő anyafigurát, szépen észrevehető rajta a zavarodottság és félelem érdekes keveréke (a sminkesek pedig szép munkát végeztek abban a tekintetben, hogy a film végére szemmel láthatóan megviselt legyen az arca). A másik pedig a Raymond Cruz által játszott Rafael atya, aki a játékidő utolsó harmadában kapcsolódik be a történetbe, de mind tetteiben, mind dumáiban tartogat néhány szórakoztató és/vagy bad ass momentumot. És mivel univerzumépítésről van szó, belecsempésztek egy kis kapcsolódási pontot a korábbi filmekhez, ezt jelen esetben az Annabelle első részéből megismert Perez atya személye jelenti. Nem sok, de talán nem is lett volna értelme ezt túlragozni. További pozitívum pedig… nos, az nem nagyon akad.

Jellegét tekintve ez a film leginkább Az apácával rokonítható, főleg, ha az alapokat nézzük: vesznek egy rusnya démont, kinevezik címszereplőnek, az ijesztgetés pedig kimerül a jump scare-ekben. Nem vicc, tíz percenként kapunk egy feszültnek szánt jelenetsort, ahol nyikorog a padló, kinyílik az ajtó/ablak, elsötétül a szoba, majd megjelenik a démon, és vagy ő, vagy a szereplő(k) jól az arcunkba/fülünkbe sikolthatnak. A probléma ezzel pusztán az, hogy mindez egy idő után már rendkívül fárasztóvá és unalmassá válik, slusszpoénként pedig épp a végén, amikor igazán rettegnünk kéne, már abszolút súlytalanná válik ez a fajta paráztatás. Aki netalántán fojtogató atmoszférát akar, annak máshol kell keresgélnie.

A másik komoly gondot maga a címszereplő jelenti: gyakorlatilag csak a róla szóló legenda alapján tudunk meg róla információkat (a biztonság kedvéért ezt többször is elismétlik), de mondjuk arra, hogy az 1970-es években miért pont azt a két gyereket pécézte ki magának, már nem kapunk magyarázatot (arra igen, hogy Anna porontyaira miért pályázik). S miközben vígan teleportál ide-oda, s dühével házakat képes romba dönteni, néhány megszentelt mag megálljt tud neki parancsolni. Értem én, hogy a forgatókönyvírók azt akarták elérni, hogy ez a lény leginkább ijesztő legyen (ez nem sikerült), de azért egy valamire való szabályrendszert kitalálhattak volna köré, ahol nincsenek ekkora ellentmondások. Egyetlen pozitívum mégis akad: SPOILER Amikor egy pillanatra megmutatják La LLorona eredeti arcát a padlásos jelenetben, majd belenéz a tükörbe, és visszatér démon énje. Ez egy jól sikerült jelenet, kár, hogy nem kaptunk belőle többet SPOILER A film a végére is tartogat néhány megmosolyogtató megoldást, úgyhogy apró SPOILER!: a kereszt mindig jól jön, még akkor is, ha nem vagy vallásos.

A gyászoló asszony átka tehát megint egy olyan film lett, amely szinte minden szempontból a középszerűség benyomását kelti: olcsó és agyonhasznált ijesztgetések, feledhető démon, jó alappal bíró, mégis rém egyszerűen kimunkált sztori pár szerethető karakterrel. Hiába, az ilyen filmekkel kicsit olyan benyomást kelt a Démonok között-franchise, mintha saját maga alatt vágná a fát, így csak reménykedni tudunk, hogy James Wan a harmadik Conjuring-filmmel javítani fog ezen a renomén.

horror | misztikus | thriller

A Gyászoló Asszony, vagy ahogy a helyiek nevezik, "La Llorona" annak a rémísztő lénynek a neve, aki a pokol és a menny között ragadt. Azt mondják az asszony saját maga okozta... több»