2019.09.12 12:04 Kóborló Olvasottság: 116x
1

Lődd, amíg szét nem tép!

Neil Marshall 2001-ben készített, debütáló filmjéhez van szerencséje a nézőnek (a Dog Soldiers avagy a Démoni harcosok) című alkotásnál, ami a maga nemében nem lett rossz, csak sajnos sok esetben érződik az alacsony költségvetés rajta. Maga a műfaj – mármint a vérfarkasos horrorfilm – már egy jó ideje nem volt képes kitermelni egy minőségi alkotást, és valahogy (főleg a 2000-es évek elején) igencsak kevés is készült belőlük (nem mintha ez a szám annyira feljebb kúszott volna az elmúlt időszakban, főleg az értékelhető skálán), ezért annak idején igencsak kíváncsi voltam erre a filmre. Illetve maga a rendező miatt is, mert, ha jól emlékszem, hamarabb volt szerencsém látni a soron következő alkotását, a 2005-ös A barlang című remekművet, ami tényleg helyet követelt magának abban az évben a legjobb horrorfilmek listáján, és még ma is egy kimondottan jó kis horrorfilmnek számít.

Mindig érdekelt egy horrorfilmnél az a lehetőség, hogy mi lenne, ha állig felfegyverezett, szakszerűen kiképzett katonák komplett kis társasága kerülne egy erdő közepén vérszomjas élőlények (jelen esetben vérfarkasok) csapdájába. Ha jobban belegondolok, nem túl sok akció-horrorfilm kacérkodott el ezzel a filmes ötlettel (hirtelen csak A bolygó neve: Halál ugrik be). Az e fajta kíváncsiságomat elégíti ki jelen filmünk, melyben a szereplők életben maradása e kritériumokkal is csupán eltolódik, hisz a lőj, amíg mozog, vagy van lőszered csak ideig-óráig képes feltartoztatni szörnyeinket. Ezt azért is szerettem volna megjegyezni, mert a film egyik történetbeli logikai bukfence pont erre épül, hisz ugyebár az egyik katonai egység (akik tudtak, és leginkább hittek eme lények létezésében, nem épp voltak felkészülve rájuk) többször is hangsúlyozza a, hogy nem tudták, hogy többen vannak, de ez sajnos nem mentesíti őket az alól, hogy küldetésük kudarcba fulladjon. Itt lép a történetbe a mit sem sejtő másik katonai alakulat, akik a film főszereplőit is adják majd, és mivel ők sem tudásban, sem felszerelésben nem erre készültek, válnak az igazán csapdába esett áldozat szerepébe.

Lődd, amíg szét nem tép!

A film tempójára sok panasz nem lehet, hisz épp csak annyit vesződik a forgatókönyv a tempó rovására, hogy minimálisan, de bemutatja számunkra a katonai egység tagjainak emberi oldalát, tehát nem zord és hideg karaktereket kapunk, hanem igenis olyanokat, akikkel együtt tudunk majd izgulni. Sean Pertwee és Kevin McKidd karaktere pedig igencsak jól mozog a rájuk szabott szerepben (még, ha történetileg ismételten találkozhatunk is kisebb logikai bakikkal).

Viszont – mint oly sok vérfarkasos horrorfilmnél – rendkívül fontos megemlíteni a lények megjelenését. Mivel a költségvetését finoman szólva sem nevezhetnénk magasnak, és a CGI-technikát kimondottan kerülni is akarták a készítői, maszkokkal oldották meg a vérfarkasok megjelenítését, ami szerintem egyáltalán nem sikerült rosszra. A másik olyan dolog, amit szintén meg kell, hogy említsek a film pozitív megítélése során, hogy eme lények megmutatásig nem kell a film végéig várni, szinte már az elejéétől jelen vannak.

Persze nem lett egy hibátlan alkotás, hisz a történetben található bakikat már említettem, illetve szerintem a film elbírt volna egy kicsivel több gore és véres jelenetet is, és sajnos a játékideje kétharmada felé az izgalmi faktora is belesüpped az átlagosba, de mindezek mellett bőven a nézhető vérfarkasos alkotások nem túl gazdag táborához sorolnám.

akció | horror | thriller

Skócia hegyvidékes tájai kiválóak kiránduláshoz, alkalmi légyottokhoz vagy akár a hadsereg terepgyakorlataihoz. Ezúttal azonban kiderül, hogy valami nagyon nincs rendben az... több»

1