2019.10.11 09:57 Lubi Olvasottság: 511x
0

Megosztó és unalmas

Az eredetileg Senki nem megy sehova címre hallgató, majd valamilyen okból Fomora keresztelt, Z- generációt bemutatni kívánó film megérkezett a mozikba. Ennek pedig mindenki örülhet egészen addig, amíg meg nem tekinti az alkotást. A cím a Magyarországon igen kevesek által ismert kifejezés, a Fear of Missing Out rövidítése, ami nagyjából a kimaradástól való félelemnek fordítható. Ez egyfajta szorongás, ami átélőjét arra kényszeríti, hogy ússzon az árral, a film esetében haladjon a falkával még akkor is, ha ehhez egyáltalán nincs kedve, nem érez hajlandóságot, vagy egyszerűen nem ért egyet a közösségi hívószóval. A film e köré a problematika köré épít omladozó homokvárat, ami az első esőig sem tart ki.

A Fomo nem titkolt célja bemutatni a mai Z-generáció fiataljait, ehhez azonban lehet, illene előbb ismernie a mai fiatalságot, és nem hollywoodi vígjátékokból tájékozódnia az alkotóknak a magyar tinédzserek szokásairól. A filmművészeti egyetemen pár éve végzett Hartung Attila első nagyjátékfilmje nem elsőfilmes hibákat vét, hanem egy alapvetően hibás és rossz, átgondolatlan koncepcióból dolgozik, mely sekélyes, rossz filmet szült.

Megosztó és unalmas

A történet szerint egy tinédzserekből álló baráti kört követünk, akik falkának hívják magukat. Szabadidejükben és gyakran az iskolában is youtube-ra szánt videókat forgatnak, amikben főleg idióta, esetenként veszélyes vagy törvénytelen kihívásokat teljesítenek, ökörködnek. Felmásznak magas és tiltott helyekre, garázdálkodnak a főváros különböző pontjain, rendet bontanak a villamoson és így tovább. Majd ezt videóra veszik és feltöltik az internetre. Ebből az alaphelyzetből indulunk, majd egy bulin a banda egyik tagja, Gergő a falka unszolására megerőszakolja a lerészegedett Lillát, az egyik tanáruk lányát, és felveszi videóra. Ezt követően Lilla másnap eltűnik, Gergő pedig mindent tagad, amiben segítségére van az édesapja is. A bűntudat miatt azonban elindul megkeresni a lányt a pesti éjszakában, közben pedig a falka tagjai további videókat készítenek a kutatás alatt.

A Fomo erőteljesen épít a youtuberek videós világára anélkül, hogy értené azokat. Ezek mögött a videók mögött gyakran szponzorok állnak, és előre kitalált koncepció köré épülnek. Valamint a puszta hülyéskedés mint tartalom, ha jelen is van a videós világban, nem az határozza meg a tinédzser videós csatornák fő profilját. A filmben látott erősen túlzó mértékben pedig semmiképpen sem. Az internet tele van sminkelős meg szobákban videojátékozó és különböző témákról bölcsen véleményt mondó tinikkel, de én még nem találkoztam fényes nappal köztulajdont rongáló gazdag fiatalok videóival.

Ezen felül pedig a falka tagjait alig ismerjük meg. Mintha bugyuta sztereotípiák lennének, akikből teljesen hiányzik minden emberség. A kivétel egyedül a főszereplő Gergő, aki kicsit konszolidáltabb, kívülálló tagja a bandának. Éppen ezért tűnik karakteridegennek, noha a film szempontjából a legfontosabb pillanat a megerőszakolás jelenete. Az előzmények és Gergő motivációja nemhogy megkérdőjelezhetők, de hamisak és bosszantón buták is. Bármennyire is Fomo valaki, az erőszak súlyos bűntény. Nem meggyőző, hogy egy későbbiekben bizonyítottan lelkiismeretes srác a harmadik unszolásra elköveti és még le is videózza. Ez az egész filmre igaz. Minden pontján hamis. Szerencsére legalább nem kimondottan káros alkotás, mivel Gergő megbánja tettét, és még, ha a „büntetése” megmosolyogtató is, legalább egyértelmű a film célja vele. Ennek ellenére a befolyásolható fiatalokat és tinédzsereket távol kéne tartani a filmtől, ugyanis a videós kultúra egy abszolút káros oldalát dicsőíti, és büntetendő dolgokat ábrázol „menőként”.

A film stílusa is egyedül a videózás köré épül. A jelenetek jelentős része telefonnal van rögzítve. Valóban azt a hatást éri el, mintha egy youtube videót néznénk. Ez engem kifejezetten zavart hosszútávon, ugyanis egy filmtől elvárnám a filmes minőséget legalább a jegy áráért, és nem a cselekményhez egyáltalán nem, vagy kevéssé kapcsolódó kihívás videókkal akarom tölteni az időmet a moziban. Ennek a formátumnak megvan a maga platformja. Itt viszont a stílus átveszi a hatalmat a történet felett, ami az eléggé gyenge lábakon álló film alól kirántja a talajt.

Mostanában számos, a fiatalkorú szexualitást a középpontba helyező új magyar film készült. Valamiért nagyon kelendő ez a téma a filmesek körében. Az Akik maradtak, a Szép csendben és a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) mind ezt a témát járják körül különböző megközelítésekből. Utóbbi film pedig közegében is egyezik a Fomoval, csak míg a falka dilettáns és unalmasan semmitmondó videóit forgatta, addig a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) című filmet sikerült megtölteni tartalommal. A Fomo tehát messziről kerülendő fércmű. Csak azért nem értékelem nézhetetlennek, mert az alapötletet más kivitelezésben akár egy működő koncepciónak is gondolnám, és a film alapvetően nyögdécselve és többször hasra esve közben, de elmondta, amit szeretett volna. Még ha az egy rövid mondatban össze is foglalható.

dráma

Gergő a tinik áloméletét éli. Bíró apja egyengeti életét, érettségi után egy amerikai egyetemen folytatja tanulmányait. Nincs azonban elmenetel búcsúbuli nélkül. Gergő... több»

0