Ismét egy régi nagy klasszikus kapott újabb folytatást. Az eredeti szereplők közül Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton is visszatértek legikonikusabb szerepükben a franchise immár hatodik felvonásában. A rendezésért ezúttal a Deadpoolt is levezénylő Tim Miller volt a felelős. A Sötét végzet alcímmel ellátott epizód pedig a Terminátor 2 – Az ítélet napja közvetlen folytatásaként, a többi filmet figyelmen kívül hagyva veszi fel a fonalat. Az eredeti filmek – különösképpen a második rész – máig az akcióműfaj megkerülhetetlen csúcsai, mind technikai innováció és megvalósítás, mind történetvezetés terén. Ezt a sikerhullámot igyekezett meglovagolni eddig az összes folytatás, miután James Cameron levette a kezét az általa megalkotott szériáról. Hol több, de inkább kevesebb sikerrel –sajnálatunkra.
A Terminátor: Sötét végzet az Ítélet napja elkerülése után játszódik közel három évtizeddel. A történet ezúttal nyíltan igyekszik újraalkotni az eredeti koncepciót. Vagyis a jövőből érkező terminátor előli fékevesztett menekülés adja a sztori alapját. Ezúttal három védelmező is akadt az események közepébe csöppenő, tapasztalatlan mexikói lány, Dani számára. Aki John Connort helyettesítve válik majd az ellenállás vezetőjévé a későbbiekben a történet aktuális verziójában. Az ő segítségére van a jövőből érkezett szuperkatona, Grace, és a már említett két veterán, Sarah Connor, és mindannyiunk kedvenc terminátora, a T-800-as is. Üldözőjük pedig a második részben megismert, folyékony fém terminátorhoz hasonló modell, mely ezúttal külön tud válni belső fém vázától, és ezáltal ketté osztódva dupla fenyegetéssel jár. Valamint képes rácsatlakozni elektromos hálózatokra, és így nyomon követni hőseinket, megnehezítve ezáltal a menekülésüket.
Az új szereplők a régebbi filmekből már jól ismert karakterek felmelegített, 2019-es változatai, akik érezhetően a politikai korrektség nevében születtek. Így lehetett az új Sarah Connor alteregó mexikói, a védelmező katona pedig ezúttal nő. Natalia Reyes és a kisfiús megjelenésű Mackenzie Davis ugyan jól formálják meg szerepeiket, mégsem nőnek a szívünkhöz a film végére, ahogy John Connor tette azt kisfiúként a kilencvenes években. A film pedig erősen rájátszik korábbi ismereteinkre, és meg sem próbál karakterfejlődést, drámát vagy érzelmeket vinni a történésekbe. Linda Hamilton jutalomjátéka így is kimagasló, és mosolyt csal minden rajongó arcára. Jelenléte érdemben mégse ad hozzá a történethez, se a történet nem tartogat meglepetéseket számára. Arnold Schwarzenegger rutinból játszott terminátora pedig egy-két megmosolyogtató megszólaláson és az erős nosztalgiafaktoron kívül csak a fan-service szinten van jelen. A legnagyobb probléma a karakterek közül Gabriel Luna terminátorával van, aki inkább hasonlít a munkából korán hazaérő apukára, mint félelmetes halálosztó gépezetre. Nincs benne semmi eredeti, hátborzongató vagy veszélyes. Ezáltal a teljes menekülés narratíva súlytalanná és unalmassá válik.
Pedig a filmben nincs hiány akcióból. Szinte rögtön a történet kezdetén belevágunk egy hosszabb akció-szekvenciába, mely végére kialakul a karakterek felállása, és a film végéig tartó menekülés tematika. Meglepetésektől senkinek sem kell tartania. A gonosz terminátor felbukkanásai között elhúzódó és feleslegesen elnyújtott szekvenciákban egy-két mondatos sablon háttérsztorik hangzanak el, és temérdek töltelékjelenet tölti ki a két órás játékidőt. Folyamatosan az óránkat lesve vergődünk tovább a következő nagyobb akció-jelenetsorokig, melyek önmagukban látványosak, de a gyenge gonosz karakter miatt nem érzünk valódi fenyegetést. Valamint szót kell ejteni az időnként rendkívül műnek ható CGI-ról is, ami egy ilyen film esetében ki tud dobni minket az élményből.
A film megvalósításában óriási hiányosságok vannak, amik a rendezésnek és a forgatókönyvnek tudhatók be elsősorban. A szkriptje semmi újdonsággal nem szolgál a korábbi filmekhez képest. Míg azokban volt igény némi kreatív innovációra, vagy legalább a második rész által előre vetített történet megvalósítására, addig a Terminátor: Sötét végzet az önismétlések nosztalgiavasútján igyekszik minél több jegyet eladni. A dráma egyáltalán nem működik a filmben. Minden súlytalannak, sablonosnak, időnként megmosolyogtatóan üresnek hat. Éppen ezért az akcióknak sincs igazi súlyuk, mivel nem tudunk igazán izgulni azokért, akikért kéne. A látványelemek pedig annyira elnagyoltak és el vannak rugaszkodva a valóságtól, hogy ha valami elemi szinten szórakoztatók is, nem fogunk rájuk emlékezni már a moziszékből felállva sem.
A Terminátor: Sötét végzet talán az eddigi leggyengébb epizód a sorozatban. Visszarepít a gyökerekhez, de üres önismétlésen kívül nem szolgál mással, csak öncélú nosztalgiával. A hanyag forgatókönyvet és a rendező rezüméjét elnézve kijelenthető, hogy a tehetségtelen rendezés következtében a gyilkos robotok ámokfutása első alkalommal válik igazán unalmassá. Ezt pedig csak tetézik a fájón buta megoldások és öngólok a cselekmény során. Önmagában talán egy közepes és felejthető akciófilm lenne a Sötét végzet, de a sorozat tükrében inkább egy fájó pont, ami több kárt tesz a franchise-ban, mint amennyi hasznot hoz. „Nincs végzet, csak, ha magad is bevégzed” – hangzik el a Terminátor 2-ben. A franchise immár végérvényesen elérkezett a maga végzetéhez, és bevégezte annak mélyrepülését. Nem gondolom, hogy a továbbiakban ne készülnének még Terminátor filmek, és talán kedvenc szereplőinket is viszontlátjuk majd, de a sorozat varázsa végleg elveszett, és elérte – igen találón – sötét végzetét.
59 Terminator: Sötét végzet (2019)
A Terminátor - Sötét végzet cselekménye A terminátor 2: Az ítélet napja után játszódik, James Cameron azonban átadta a rendezői stafétát a Deadpoolt készítő Tom Millernek,... több»
Szereplők: Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton, Edward Furlong, Tom Hopper, Mackenzie Davis
