Megjött Danny

2019.11.07 09:30 Lubi Olvasottság: 173x

0

Az idei ősz filmtermése a nyolcvanas évekbeli klasszikusok folytatásainak nosztalgiavonalán sorakozó Rambó és Terminátor filmek után a Ragyogás folytatásával borzolja tovább a kedélyeket. Ez már azért sem meglepő, mert a Stephen King könyveiből készült adaptációk is a korábbiaknál egyre gyakrabban készülnek. Csak az elmúlt évben számos King mű született újra a filmvásznon vagy éppen a képernyőn. A Kedvencek temetője, az Az második része, a Magas fűben, valamint a Mr. Mercedes és Castle Rock filmek és sorozatok után King valószínűleg legismertebb regényének, a Ragyogásnak a folytatása, az Álom doktor is megkapta a maga filmes feldolgozását.

A Ragyogás első filmes feldolgozása Stanley Kubrick rendezésében alapvetően változtatta meg a regény stílusát, mondanivalóját és esszenciáját. Kubrick filmjében olyan módon formálta át az eredeti történetet, hogy a végeredmény a rendező szerzői vonásait és kézjegyeit tükröző önálló mű lett, mely csak nyomokban tartalmazta King elképzeléseit. A történet esszenciája változott meg, így nem csodálkozhatunk, hogy King a mai napig heves nemtetszését fejezi ki Kubrick filmjével szemben. Az izgalmas rémtörténetből született, mesterien formált költői horrorfilm a maga metaforikus rétegeivel egy teljesen más közegbe helyezte az alapművet. King ponyva és szépirodalom között ingázó pozíciója alapvetően a tiszta rémisztgetés és szórakoztatás oltárán született regényeknek köszönhetően alakult ki. A Ragyogás című film pedig ennél jóval többre, de pontosabban fogalmazva inkább valami egészen másra vállalkozott. A maga szintén köztes pozíciót betöltő módján a szerzői és műfaji alkotások között egy máig ikonikus mű, melyet igazi kihívás folytatni még az irodalmi alapanyag tükrében is.

Az Álom doktor mégis erre vállalkozik. A veterán horrorrendező, Mike Flanagan, aki a Gerald’s Game után ismét King-adaptációba vágta a fejszéjét, lehetetlennek tűnő feladatra vállalkozott. Egyszerre igyekezett direkt folytatást készíteni a Ragyogáshoz, melynek stílusa alapjaiban üt el King világától, miközben az Álom doktor című King regény adaptációja is próbál lenni. A két teljesen különböző felfogás és stílus egymásba fésüléséhez pedig valószínűleg egy Flanagannél jóval erősebb kezű rendező is kevés lenne. Utoljára Steven Spielberg alkotta újra a Ragyogás legikonikusabb jeleneteit Ready Player One című filmjében, de ott a történet adott okot az öncélú megidézésre. Az Álom doktor esetében nyitva állt a lehetőség a regény filmes adaptálására Kubrick művének bolygatása nélkül. Ez kétségkívül a film eladása miatt, és nem alkotói döntésre lett számottevő eleme. A marketingkampány ugyanis erősen épít a nosztalgiára és a nyolcvanas évekbeli sikerek újbóli meglovagolására.

A reklámokon kívül viszont a narratívájában látványosan csődöt mondanak a beemelt elemek, és akkor működik leginkább a történet, amikor megpróbál önmaga lenni. A két eltérő felfogás egy szintre emelését úgy oldották meg az alkotók, hogy mindkét szálat igyekeztek a lehető leginkább lebutítani, hogy a legprimitívebb elemekből összekapcsolt narratíva a legegységesebb legyen. Ennek ellenére is az ígéretesen induló sztori minél inkább behatol a Ragyogás történetébe olyannyira, hogy a szereplők már fizikailag is az Overlook Hotel falai közé lépnek, akkor omlik össze minden végérvényesen, ami a döcögősen felépített narratívából megmaradt. Pedig ennek éppen fordítva kellett volna történnie. Az események során számos logikailag megkérdőjelezhető fordulat zajlik, amik a film előremozdításához szükségesek, hogy képes legyen kitölteni a két és fél órás játékidőt.

Alapvető problémák vannak a szereplők dinamikájában, és a film le nem fektetett szabályrendszerében. Nincsenek meghatározva a szerepkörök és jelentőségük. Kezdetben Danny tűnik a főszereplőnek, és el is indul egy karakterfejlődés felé, amit véghez is visz az első félórában, majd később ismét visszatér hozzá, és a film végén ismét beteljesíti sorsát. Ewan McGregor kétségkívül el tudja játszani a szerepet, méghozzá jól is teszi, amit csinál, de az útja szakadozó és zavaros. A másik oldalon a szintén főszereplőknek titulálható Rebecca Ferguson és Kyliegh Curran karaktereinek mentális párharca szolgáltatja a film gerincét, melybe groteszkül beékelődik Danny drámája. A regényadaptáció és a film folytatásának kettőssége narratíva szintjén ilyen módon osztja fel a filmet. A két történet külön-külön esetleg érdekes lehetne, de összekapcsolva egyiknek sincs tere kibontakozni, így megmosolyogtatón bugyuta fordulatokon keresztül tudnak csak lépést tartani egymással. Ennek apropója pedig gyakran a ragyogás maga mint mentális képesség problémamegoldó szerepben. Ha a cselekmény egy ponton elakad, csak előhúznak a kalapból egy újabb képességet, mely képes tovább mozdítani hőseink életét. Ennek ellenére végig nem kapunk konkrét magyarázatot arra, hogy mi is a ragyogás.

A Ragyogás című alkotás kérdéseire viszont annál inkább kapunk megoldásokat. A negyven éves találgatásnak és legkülönfélébb teóriáknak az arcába röhögve butítja le Kubrick filmjének történéseit az Álom doktor olyan szintre, ami tízéves kor felett nem okozhat komoly fejtörést senki számára. Ehhez pedig kreatív vizuális megformáltság sem társul. Az eredeti film egy-két beállításának konkrét megidézésekor tűnik csak fel igazán, hogy az Álom doktor mennyire víziótlan alkotás. Pár kreatív átvezetésen kívül a modern számítógépes technikát is csak arra használja, hogy olcsón újravarázsolja az eredeti film díszleteit. A visszatérő karakterek CGI-al való megfiatalításával sem foglalkoztak a trendekhez híven, hanem újracastingolták a szereplőket. Amivel semmi gond nem is lenne, ha igyekeztek volna az eredeti színészekre legalább kissé hasonlító új arcokat találni. Ez gyakran a történetvezetésben is kizökkentő hatású, mivel egy újonnan megjelenő karakterről nem derül ki azonnal, hogy egy régi arc tért vissza korábbi szerepében, pedig ez a tudás alapvetően elengedhetetlen az események értelmezhetőségéhez.

Elődjével vagy a könyvvel ellentétben pedig horrorként is megbukik az Álom doktor, ugyanis egyetlen rémisztő vagy feszült jelenetet sem tartalmaz. A főszereplő kislány minden magyarázat vagy erőfeszítés nélkül képes leszámolni üldözőivel, akik így nevetségesek fenyegetésforrásként. Jobban lehet sajnálni szerencsétlen rosszfiúkat a kudarcot vallott próbálkozásaikért, mint az „áldozat” szerepében tetszelgő kis parafenomént. A harc inkább emlékeztet egy Reszkessetek betörők filmre, mint egy horror-klasszikus folytatására. A jump-scare-ek helyett a készítők erősebb atmoszféra-teremtéssel igyekeztek megalapozni a film feszültségét, de ezek a próbálkozások előbb fordulnak nosztalgiázásba, ami a legkevésbé jár feszült érzéssel. Inkább mosolyt fakasztanak a Ragyogás rémeinek megidézései, mintsem horrorként működnének. Saját jogán pedig nem is próbálkozik az Álom doktor horrorelemek építésével, ebben a tekintetben teljes egészében elődjére hagyatkozik. Az alapkonfliktus is parafenomén-thrillerként van lefektetve, de ez sem kerül kibontásra. A korhatáros besorolás is valószínűleg elsősorban a nyelvezetének köszönhető, és nem a vele járó horrornak.

Az Álom doktor egy újabb félresikerült nosztalgiavasút, mely ennek köszönhetően nem tud kiteljesedni önmagaként. Pedig megvan benne a lehetőség egy ennél érdekesebb történetre. A szálak összemosása zavaros és öncélú, a film le nem fektetett szabályrendszeréhez hasonlóan. A szereplők a főszereplő kislány kivételével korrekt alakítást nyújtanak (nem is értem, ha már leszerződtették, miért pocsékolták el a tehetséges Jacob Tremblay-t egy rövid mellékszerepre, amikor a főszerepet játszó kislány láthatóan kevéssé boldogult a maga szerepével). A film önmagában inkább buta, de nem unalmas alkotás, viszont a Ragyogás ismerete nélkül zavaros lehet a megértése, annak tükrében pedig egy felesleges és gyermekded próbálkozásnak tűnik. Danny hiába jött meg, negyven évvel a bemutatója után a közönség még mindig a Ragyogásra fog emlékezni, és az Álom doktor legfeljebb a feledésbe merült rossz folytatások listáját erősítheti.