2019.11.08 06:48 Berto49 Olvasottság: 577x
1

Folytatás 39 év múlva

Ezt a filmet választottam a nyert mozijegy utalvánnyal, ezúton köszönöm.

Mike Flanagan, a horror-specialista megpróbált fából vaskarikát fabrikálni, vagyis egy – szerintem – szószátyár, túlírt, csapnivaló könyv alapján nézhető, jó filmet készíteni. Tegyük hozzá rögtön az elején, hogy tűrhető módon sikerült! Természetesen csak abban az esetben hihető a történet, ha a néző „beveszi” a túlburjánzó fantasy elemeket, amelyek sokkal magasabb szinten jelentkeznek, mint az előzményben. (King majdnem minden művében vannak ilyen szálak, az utóbbi időben azonban jelentősen megerősödtek, dominanciát élveznek.)

Folytatás 39 év múlva

A „Ragyogás” 39 év után megrendezett folytatásáról van szó, amely nyomokban visszautal a Magyarországon elsőként megjelent Stephen King „opus”-ra. A Kubrick rendezésében készített adaptáció etalon a horrorok között (amelyet a szerző rossznak, műve meghamisításának tartott, olyannyira, hogy ő is elkészítette a saját verzióját), ez némely részében a Kubrick-féle verzió farvizén evez. Nekem ezek a jelenetek tetszettek a legjobban. A túlságosan hosszú játékidő némely jelenetben unalmat produkált, a Jó és a Rossz harca (a végső kimenetel előre láthatósága mellett) közhelyessé sikkadt.

Az viszont nagyszerű ötlet volt, hogy az ördögi természetű Kalapos Rose megtestesítőjét a vonzó szépségű Rebecca Ferguson alakította. Az „Igazi Kötés” bandavezére így nem kispályás főgonosz volt. A felnőtt Danny (Ewan McGregor) a gyerekkorában átélt szörnyű események és „ragyogás”-ának képessége miatt mentális zavarokkal küszködik, amíg megtalálja egy hospice körülményei között a helyét. Egy vegyes házasságból született, sokkal erősebb természetfeletti képességekkel rendelkező fiatal lány, Abra (Kyliegh Curran) személyében segítőre talál.

Összességében ez tipikusan olyan folytatás, ami az utóbbi évtizedekben elterjedt metódus szerint készített filmek közé tartozik, vagyis minél több bőrt lehúzni a sikeres előzmény rovására. Véleményem szerint a 3/4-es értékelés lenne az legigazságosabb „érdemjegy”, de mivel erre nincs lehetőség, megkapja a gyengén fénylő négy csillagot.

dráma | fantasy | horror | thriller

Danny Torrence felnőtt. A Szépkilátás Hotelben átélt traumák azóta is kísértik az Ewan McGregor által megszemélyesített Dannyt. Alkoholhoz nyúl, hogy elnyomja belső démonait,... több»

1