2020.04.13 11:27 Kóborló Olvasottság: <100x
1

Álmodnak-e a gyermekek Freddyvel?

Az 1988 augusztusában bemutatott Rémálom 4. - Az álmok ura című rész produkálta az eddigi legnagyobb bevételt a forgalmazó stúdiónak, ezért hát a New Line Cinema szinte azonnal be is rendelte a soron következő Rémálom részt, sőt szinte mindenhol le is nyilatkozták, hogy az ötödik rész szinte napra pontosan egy évvel a negyedik rész premierje után kell, hogy érkezzen a mozikba, így az addig üsd a vasat, amíg meleg elvet követték. A rendkívül rövid bemutatási határidő mellett azért voltak problémák az ötödik rész elkészítésével.

Kezdésre a New Line Cinema itt egy alaposat faragott a negyedig rész gyártási költségvetéséhez képest (míg a negyedig részt 13 millió dollárból hozták össze, addig itt már csak 8 millió dollár állt a rendelkezésre). Aztán ott voltak a már szokásosnak is mondható forgatókönyvírói problémák, hisz előbb teljes mértékben kukázták John Skipp és Craig Spector forgatókönyvírók írását, majd szerződtettek még egy írót, Leslie Bohemet, aki viszont kimondottan sokat merített az előbb említett forgatókönyvírók történetéből, és ráadásul még követnie is kellett a harmadik rész óta elkezdett történetvonalat. Tehát finoman szólva sem volt zökkenőmentes a film írása.

Álmodnak-e a gyermekek Freddyvel?

Mindezen kellemetlenségek mellett persze az idő egyre csak fogyott, és vészesen közelítettek a kitűzött határidőhöz, méghozzá annyira, hogy a rendezéssel megbízott személynek, Stephen Hopkinsnak mindössze két hónapja maradt arra, hogy elkészítse a filmet a nagy nehezen összetákolt forgatókönyvből. Meglepő módon viszont kimondottan korrekt munkát adott ki a kezéből, még eme nem túl ideális körülmények ellenére is.

Tulajdonképpen nem tartom sem jobbnak, sem rosszabbnak az ötödik Rémálom-filmet, mint mondjuk a negyedik vagy harmadik részt, bár azért jó pár érdekesség kering körülötte. Kicsivel komorabb hangvételű lett, mint az elmúlt két rész és, ha lehet hinni azoknak a pletykáknak, amik a filmet körbelengik, és persze a rendező szavának, akkor még ennél is sokkal komorabb és erősebb hangvételű lett volna a végső változat (avagy vágatlan változat).

A kicsivel komorabb történetvezetést nemcsak abban lehet tetten érni, hogy Freddy karaktere kevésbé lett humoros, de a film hangulatán is. Ennél a történetnél már nemcsak a tiniket terrorizálja Freddy, hanem a gyerekeket, sőt még a meg nem született babák álmát is befolyásolja. Ezzel viszont sajnos nálam azt érte el ez a rész, hogy kissé kusza lett a története, pedig voltak benne kimondottan jó elképzelések.

Kivitelezésben is kissé kilóg ez a rész. Igaz, hogy sok jelenetet talán groteszkebbnek hat, viszont a kivitelezése annyira nem sikerült jól. Hogy ez a gyártási költségek megnyirbálása miatt, vagy más egyéb dolgok miatt volt, azt nem tudom, viszont, hogy nem vitte előbbre a produkciót, az szinte biztos. Ez a bevételi adatokon is látszódott, hisz fele annyi pénzt sem tudtak vele összeszedni, mint a negyedik résszel. Sőt az eddigi öt rész közül ez teljesített a legrosszabban a pénztáraknál.

Sajnos a színészi alakítások is csak amolyan közepesre vizsgáztak, ami még annyira nem lenne hatalmas hiba, viszont az már annál inkább, hogy a legtöbb karakter is igencsak középszerű lett, és ezt az eddigi részeknél kevésbé tapasztaltuk meg.

fantasy | horror

Freddy Krueger (Robert Englund) újra lecsap. Elsőként Alice (Lisa Wilcox) barátját öli meg, majd hamarosan elintéz mindenkit, aki a lány környezetébe kerül. Alice egyetlen... több»

1