Ján Kadár filmje nemcsak a cseh új hullám, hanem a csehszlovák filmgyártás történetének is az egyik legkiemelkedőbb, legegyedibb remekműve, ami több mint 50 év távlatából is filmtörténeti gyöngyszemnek tekinthető. Cselekménye az Első Szlovák Köztársaság (1939–1945) idején játszódik, az árjásítás folyamatát mutatja be egy Kisszeben (Sabinov) nevű kisvárost választva helyszínül. Bár holokauszt filmnek tűnik, Kadárnak sikerült a végletekig feszítenie a műfaj kereteit, s egy egyszerű helyi asztalos tragikomédiáján keresztül filmje kitűnő korrajz, jellemrajz és társadalomkritika lett egyben.
21. századi szemmel nézve nehezen érthető világot mutat be. Egy zárt kisközösséget, akik a körülöttük zajló politikai csatározásokból mindössze annyit érzékelnek, hogy az utcákon egész nap ott masírozik az új államot éljenző dalokat harsogó Hlinka-gárda, a zsidóknak sárga csillagot kell viselniük, és hirtelen megcsapta a modernizáció szele provinciális városkájukat. Az Üzlet a korzón a vidéki kispolgárság drámája, a világtól elzárva élő, a világ történéseiről mit sem tudó, vagy csak sejtő, de elhinni képtelen emberek tragédiája. Emiatt azonban felveti a kérdést, hogy a tájékozatlanság, a bennünk levő gyanakvó hang elcsitítása felmenti-e az embert a felelősség terhe alól.
A főszereplő Tono Brtko (Jozef Kroner) minden tette a kisember tehetetlenségét szimbolizálja. Amikor sógora, a helyi Hlinka-gárda vezetője átadja neki a hivatalos iratot, ami szerint ő az új tulajdonosa az özvegy Lautmann néni (Ida Kaminska) boltjának, kéreti magát, a könnyen szerzett gazdagságra áhítozó felesége unszolására azonban enged a kísértésnek, és másnap elindul, hogy elfoglalja jogos jussát. A boltban azonban szembesülnie kell azzal, hogy az ellenségnek kikiáltott zsidó, akit el kellene tipornia, egy kedves, törékeny idős néni. A napok múlásával ráébred, hogy semmit sem ért abból, ami körülötte zajlik, ugyanis a többi megbélyegzett, kisemmizett ember is a szomszédja, barátja, borbélya vagy éppen csak ismerőse, de nem érti az események miértjét. S a tehetetlenség, amit érez, teljesen felemészti.
Tono Brtko történetén keresztül mutat rá a film, hogy a totalitárius rendszerek fogaskerekei előbb-utóbb mindenkit felőrölnek. Egyeseket megfosztanak alapvető jogaiktól, másokat a félelem légkörének fokozásával manipulálnak, mígnem az aljasság teljesen elnyomja a tisztességet, s a rendszerben kétkedők egy idő után saját meggyőződésükben is meginognak.
Bár a film első 30 perce fölöslegesen elnyújtottnak tűnhet, a ripacskodó és házsártos háziasszonyról szóló és a dínomdánom jeleneteket talán kicsit rövidebbre is foghatták volna, az azt követő másfél óra miatt mindenképp megéri kivárni a történet kibontakozását. A magyar szinkronos változat egyetlen szépséghibája talán az, hogy nem adja vissza a sárosi dialektus szépségét, amit az eredeti film a rendező kérésére megörökített, ez azonban kevéssé róható fel, hiszen egy magyar, német, lengyel, ukrán és ruszin jövevényszavakat is tartalmazó szlovák nyelvjárásról van szó.
